Sötét mód ikon
2026 július 01
Még a hétfői tőzsdenyitás előtt egyezség születhet

Még a hétfői tőzsdenyitás előtt egyezség születhet

A tárgyalások súlypontja szombaton a szövetségi alsóházról a szenátusra tevődött át, miután Barack Obama elnök végül nemet mondott a republikánus képviselők azon javaslatára, hogy állapodjanak meg az adósságplafonnak egy mindössze hathetes időszakra – gyakorlatilag csak a téli ünnepek küszöbéig történő – megemelésében. A pénzügyminisztérium szerint az adósságlimit módosításáról legkésőbb csütörtökig ki kell egyezni, különben a szövetségi kormány a gazdasági szekértők többsége szerint fizetésképtelenné válik.

Harry Reid, a szenátusi demokrata többség vezetője „szívélyesnek” nevezte a felsőházi republikánusok rangidősével, Mitch McConnellel folytatott „előzetes” megbeszélését. A két politikus először állt szóba egymással a már közel két hete tartó válság alatt.

Bob Crocker republikánus szenátor „jónak” nevezte a honatyák körében zajló eszmecserét, amelyek reményei szerint a hétvégén „meghozzák gyümölcsüket”. Richard Durbin demokrata szenátor kijelentette, hogy pártja abban bízik: még a hétfői tőzsdenyitás előtt nyélbe lehet ütni a megállapodást a republikánusokkal.

A szenátus a jövő héten először hétfő délután ül majd össze. A szövetségi felsőház demokrata tagjai szombaton a Fehér Házban egy és egy negyedórás egyeztetést tartottak Obama elnökkel, de erről nem adtak ki hivatalos tájékoztatást.

Nem tárgyalják az Obamacare-t

Chuck Schumer demokrata szenátor haladásról beszélt, rámutatva, hogy republikánus kollégái – a képviselőház tagjaitól eltérően – úgy vélik, hogy az Barack Obama által 2010-ben elfogadtatott egészségügyi reform alapvetően nem képezi a tárgyalások részét.

Az Egyesült Államoknak azért nem sikerül még egy részleges finanszírozási törvényt sem elfogadni az október 1-jén elkezdődött új pénzügyi évre, mert a konzervatív ellenzéki párt meg akarta fosztani a pénzügyi forrásoktól egészségügyi törvény aktuális részeinek életbe léptetését. A szövetségi kormányzat ennek következtében részlegesen leállt és több százezer közalkalmazottat kényszerszabadságra küldtek.

A Fehér Ház szombaton kiadott közleménye szerint a szövetségi kormány alkalmazásában öt Nobel-díjas dolgozik, akik közül négyet haza kellett küldeni.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.