
Itt az OTP negyedéves jelentése – Nyereség az elemzői várakozások felett, különadók árnyékában
Az OTP Bank 2025 első negyedévében 188,6 milliárd forintos korrigált adózott eredményt ért el, amely felülmúlta az elemzői várakozásokat, ugyanakkor elmaradt az egy évvel korábbi kiugró eredménytől. A nyereséget torzította az első negyedévre időzített különadó-terhelés, működési szinten viszont a bevételek és a profit is látványosan nőttek.
Az OTP Bank a 2025-ös év első negyedévében 188,576 milliárd forintos konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, amely felülmúlta az elemzői várakozásokat, ugyanakkor 21 százalékkal elmaradt az előző évi szinttől. A bank profitját jelentősen befolyásolták az egyszerre elszámolt különadó-terhek, működési szinten viszont erős növekedést mutatott – jelentette meg a pénzintézet a 2025 évi első negyedéves jelentés a BÉT oldalán.
Felülteljesítés az elemzői konszenzushoz képest
A pénteken hajnalban közzétett tájékoztató szerint az OTP első negyedéves korrigált adózott eredménye 188,576 milliárd forint lett, ami meghaladta az elemzők által által várt 183,579 milliárd forintos várakozást az idei év január és márciusi időszakra. Az első negyedéves konszolidált korrigált adózás utáni eredmény 24 százalékos elmaradást jelent az előző negyedévhez képest. Ezt jelentős mértékben magyarázza, hogy az első negyedévben egy összegben elszámolták az egész éves különadókat és más eredménycsökkentő tételeket. A jelentés szerint a bank földrajzi szegmenseinek többsége nyereséget termelt január-márciusban, a külföldi tevékenységek profit-hozzájárulása 110 százalékos volt.
A különadók hatása torzítja az eredményt
A jelentésben kiemelték, hogy az első negyedéves konszolidált adózás utáni eredményt több olyan eredménycsökkentő tétel befolyásolta, melyet az első negyedévben az egész évre egy összegben számoltak el, 135 milliárd forint összegben. Közöttük a speciális banki különadó terhek Magyarországon bruttó 128,5 milliárd forintot jelentettek.
Bulgáriában és Szlovéniában a teljes évre egy összegben elszámolt betétbiztosítási díj adózás utáni eredményhatása 16,8 milliárd forint volt. Ha ezek az első negyedévben egy összegben könyvelt tételek időarányosan lettek volna elszámolva, akkor az időszak adózás utáni eredménye 298,6 milliárd forint lett volna – írták a jelentésben.
Jelentősen nőtt a működési eredmény
Miközben a nettó profit csökkent, az OTP működési teljesítménye erősödött. A működési eredmény éves bázison 22 százalékkal, 408,070 milliárd forintra nőtt az első negyedévben. Az összbevétel 15 százalékkal bővült, 689,627 milliárd forintra, árfolyamszűrten és a román eladás hatása nélkül 16 százalékkal nőtt.
Az alapbanki bevételeken belül a nettó kamateredmény negyedéves szinten 1 százalékkal nőtt, 465,408 milliárd forintra. Ez éves összevetésben árfolyamszűrten elérte a 7 százalékot
A legnagyobb húzóerőt az üzleti állományok bővülése adta.
Az OTP leányvállalatok húzták a nyereséget
Az OTP Core 2025 első negyedévben 32 milliárd forint korrigált adózás utáni veszteséget szenvedett el a leányvállalatoktól kapott osztalékok nélkül, mely 82 milliárd forinttal alacsonyabb a bázisidőszak 50 milliárd forintos összegénél. Ezt az eredményt a jelentés szerint döntően befolyásolták a megugró banki különadók, miközben a bank működési eredménye éves szinten 20 százalékkal erősödött.
A nettó díjak és jutalékok organikusan és árfolyamszűrten 15 százalékkal nőttek 139,261 milliárd forintra egy év alatt. Az OTP Magyarország 2025. első negyedévi adózás utáni eredménye 111 milliárd forint volt, melyből a leányvállalatoktól kapott osztalékbevétel 143 milliárd forintot képviselt.
A külföldi szegmensek profit-hozzájárulása 110 százalékos volt, vagyis a teljes nyereséget meghaladta, ami jól mutatja a nemzetközi terjeszkedés sikerességét.
Kilátásokban stabil működés
Az OTP Bank mérlegfőösszege a negyedév végére 44 332 milliárd forintra nőtt, 7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi eredményt.
A jelentés szerint az első negyedévi kockázati költségeket nagyrészt a bank könyveiben lévő orosz és magyar állampapírokra képezték. A mérlegfőösszeg 44 332 milliárd forint volt a negyedév végén, 7 százalékkal több az előző évinél.
A menedzsment 2025-ben enyhe javulást vár a működési környezetben, így a nettó kamatmarzs a 2024-es 4,28 százalék közelében alakulhat. Az árfolyamszűrt organikus teljesítő hitelállomány növekedési üteme meghaladhatja a tavalyi 9 százalékos ütemet.
A költség/bevétel mutató meghaladhatja a tavalyi 41,3 százalékos ütemet. A kockázati profil a 2024. évihez hasonló lehet, míg a tőkeáttét várható csökkenése miatt az éves ROE (sajáttőke-arányos megtérülés) alacsonyabb lehet a 2024. évi 23,5 százaléknál.
Az OTP Bank Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényeinek árfolyama egy éven belül 18 650 és 27 000 forint között változott.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: Shutterstock