2024 március 29

Best Reisen: már majdnem mindenki itthon van

A végső összesítés szerint mintegy 780 utas maradt külföldön, miután a Best Reisen augusztus 16-án felfüggesztette utazásszervezői tevékenységét, közülük több mint 700 már hazaérkezett – közölte a vezérigazgató. Hozzátette: azok vannak még kint, akik hosszabb nyaralásra fizettek be, illetve az egyéni utazók, de ezek a visszautak minden esetben rendben vannak, gond nélkül haza tudnak majd jönni az utasok.

A biztosítóhoz eddig mintegy 480 kárbejelentés érkezett azoktól, akik már nem tudtak elutazni, ez körülbelül 1300 embert érint. A QBE még mintegy 250 kárbejelentésre számít – mondta el Dénes Attila.

A vezérigazgató kitért arra is: a biztosító próbál segíteni azoknak, akik mégis szeretnének elutazni. A QBE eddig három utazási irodával – az Ibusszal, a Neckermannal és a Taurus Reisennel – állapodott meg. Ezek kínálatából választhatnak a Best Reisen pórul járt utasai, az irodák pedig közvetlenül a biztosítóval számolnak majd el.

Azt jelenleg még nem lehet pontosan tudni, hogy végül hányan választanak utazást, hányan nyújtanak majd be kártérítési igényt a biztosítóhoz, illetve hányan vannak, akik bankkártyával fizettek, így közvetlenül a bankjukhoz fordulhatnak – hangsúlyozta Dénes Attila.

A kárigények feldolgozása folyamatban van, várhatóan szeptemberben megkezdődhetnek a kifizetések – közölte a vezérigazgató.