Sötét mód ikon
2026 június 09
Jól halad a szegedi lézerközpont előkészítése

Jól halad a szegedi lézerközpont előkészítése

Az előkészítés első fázisának zárókonferenciája előtt tartott sajtótájékoztatón a szakember elmondta, elkészült a nagy projekt benyújtásához szükséges valamennyi dokumentáció. A pályázat – a kiemelt projektekre vonatkozó eljárásrendnek megfelelően – a kormány jóváhagyása után, várhatóan 2013-ban januárjában kerülhet az Európai Bizottság elé. A tervek szerint 47 milliárd forintos támogatással 2015 végére készülhet el a nagyberuházás első fázisa, amely a kutatóközpont kivitelezését és a lézertechnológia beépítését foglalja magában. 2016 elejétől elkezdődhetnek a kutatások, miközben folyik a projekt második, 14,3 milliárd forintos költségvetésű szakaszának megvalósítása – tudatta az ügyvezető igazgató.

Lehrner Lóránt kifejtette, a szegedi lézerközpontban lehet majd a legnagyobb intenzitással vizsgálni a fény és az anyag kölcsönhatását. A kutatási eredmények hasznosíthatók az anyag-, és élettudományok, gyógyszer- és műszaki fejlesztések terén. A szakember elmondta, az ELI-HU Nonprofit Kft. több megkeresést is kapott jelenleg Magyarországon még nem jelenlévő nagy nano- és biotechnológiai cégektől, amelyek megtelepedhetnek a központ körül kialakítandó tudományos parkban vagy máshol Szegeden. Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, a kormány elkötelezetten kiáll a lézerközpont megvalósítása mellett, ehhez nem csak anyagi támogatást nyújt, de minden más segítséget is megad. A tudományos nagyberuházás hozzájárulhat Magyarország unión belüli kutatás-fejlesztési szerepének erősítéséhez, s a helyi gazdaságfejlesztésben is hatalmas súlya lehet – mondta a politikus.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.