Sötét mód ikon
2026 június 10
Arany: Obamához igazodva

Arany: Obamához igazodva

Az arany ismét stagnálva lefelé csorgott.

  ARANYVÉLEMÉNY

A nemesfém piacok a pénteki stagnálva csökkenés után, hétfő reggel stagnálva emelkedtek ellentétben az előző héttel, de a nap közepétől lecsorgás indult. A spot arany CET 9 órakor 1734 körül járt. A fizikai piacokon az arany importőrök Indiában, a világ legnagyobb aranyvásárló országában szüneteltetik új vásárlásaikat a jövő heti fesztiválok előtt, mivel a gyengébb rúpia miatt a sárga fém a hét hetes csúcsot érintette a napokban (rúpiában kifejezve). Az úgynevezett fesztivál szezon Indiában a Dhanteras és Diwali ünneppel tetőzik, míg az esküvők időszaka egészen december végéig folytatódik.

A mai reggel az aranyat továbbra is felfelé nyomták annak ellenére, hogy a dollár erősödött, pedig az amerikai Fed egyre több pénzt bocsát a piacra a QE 3 csomagnak megfelelően. A résztvevők nem igazán fordítanak figyelmet a St Louis Fed vezetője, Bullard elnök úr közlésére, aki azt állította tegnap, hogy a monetáris politika talán egy kicsit enyhébb, mint amilyennek a felszínen látszik. Ennek fényében, azt javasolta, hogy talán nehezebb lesz eldönteni az Operation Twist program meghosszabbítását, amely az év végén befejeződik. A Fed-nek kell dönteni arról, hogy vajon jövőre is kiterjeszti-e a programot, a következő FOMC ülésen, amelynek tervezett időpontja december 11-12.

Az Operation Twist egy FED program, amelyet 2011-ben bevezettek és a folyó évben végig életben tartanak gazdaságösztönzés céljából. Lényegében hosszú lejáratú kötvényvásárlásokat jelent a FED részéről, egyidejű rövid határidejű kötvény – eladásokkal amely nyílt piaci műveletekkel lecsökkenti a hosszú lejáratú kötvények hozamait (mivel az árfolyamukat emeli, változatlan kamat mellett a hozam lecsökken). A megnevezés 1961-ből származik, mert akkor is hasonló gyakorlatot követtek. Két ütemben történt, az első 2011 szeptembere és 2012 júniusa között, amely 400 milliárd dollár értékű FED eszközt érintett: A második szakasz 2012 júliustól decemberig tart és 267 milliárd dollár névértékű eszközt érint. A FED akkori bejelentése szerint az USA gazdaságának alacsony növekedési ütemére válaszul volt kénytelen a programot meghosszabbítani.

A neve szerint azért twist (magyarul: csavar), mert a hosszúlejáratú kötvények vásárlásával árfolyamuk emelkedik, hozamuk csökken, míg a rövidtávú kötvények esetében az eladás az árfolyam csökkenése mellett a hozamot növeli, a két együttes művelet a hozamgörbét megcsavarja.

A hosszú távú hozamok csökkenése alacsonyabb hosszabb távú kamatokat jelent azoknak, akik házingatlant, gépjárművet vásárolnak, vagy projektjüket akarják meghiteleztetni.

A három meghatározó tényező a múlt heti piaci fordulatok között:

– az amerikai elnökválasztási sziklamászás

– a költségvetési szakadék, amely az amerikai politikusok körül jelentkezik,

– társadalmi- gazdasági szikla, amely Görögország fölé magasodik ezekben az időkben.

Az első tételt ezennel kiiktathatjuk, mert a választás eldőlt, és behelyettesíthetjük korábbiakkal: Mi történik majd az USA-val újévtől és mi történik ma Görögországban?

Soros György a dollármilliárdos befektető és emberbarát szólt közbe ismét a pénzügyi világ helyzetével kapcsolatban: „Az euró válság fenyegeti az Európai Unió mögött álló együttműködést és ideálokat. Az a vonzó elképzelés, hogy egyenlő államok választják ki a közös célokat, alapvetően veszélybe került, mert különböző ország csoportok alakulnak ki. A befektetők és hitelezők is érdekeltek a helyzet kezelésében.” Figyelmeztetett, hogy a görög válság mélysége etnikai és faji feszültségeket is eredményezett, amelyek zavaróak az unió működésében.

Eközben az EKB változatlanul hagyta kamatait az elmúlt héten hivatkozva a régió gazdasági kilátásaira.

Az aranypiac hamar visszaugrott azokra a vészmadár hangokra, akik elkerülhetetlenül magasabb árakat képzeltek a sárga fémre Obama újraválasztásának eredményeként. Ugyanaz a hang, amely a dollár elértéktelenedésével és a hiperinflációs veszéllyel riogatott, most a következő évre teszi át az időtartamot, változatlan szöveggel. Az aranyár mérsékelten emelkedett az elnökválasztás eredményének hatására, elsősorban a könnyű FED pénz igézetében, de a dollár is lényegében megtartotta értékét.

Szóval, itt van a dollár életerő és a sokat emlegetett fiskális szakadék. Ez utóbbit részletesen átnéztük pénteken. Ezek szerint ugyanaz a tényező okozhatja a dollár megerősödését (mivel a fiskális megszorítások a dollárbőséget megnyirbálják), és az esetleg kialakuló recesszió miatti értékcsökkenését. A mai reggelen – úgy néz ki, hogy közelebb állunk a fiskális szakadék bekövetkeztéhez.

Egyik,- hagyományosan arany mellett érvelő – elemző írt cikket a Money Morning-ba, amelyből arra lehet következtetni, hogy szerinte a dollár és az arany együttesen is tud emelkedni, míg számos kommentátor ezt a dollár esetében tagadja.

Amerikai részvénypiacok jelentős kitöréshez jutottak az Obama-győzelem után, majd júliusi mélypontra estek (Dow) illetve augusztusira az S & P 500 esetében, nem vették figyelembe azt a tényt, hogy a kereskedelmi mérleg deficit lényegesen csökkent, és az első ízben munkanélküli segélyért folyamodók száma is csökken, miközben megugrott az amerikai fogyasztói hangulat. A University of Michigan / Thomson Reuters fogyasztói hangulat index 84,9-re ívelt fel novemberben – a legnagyobb ilyen érték 2007 júliusa óta.

Szintén folyamatban van, és a Street újság figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy olyan küszöbön álló költségvetési esemény bontakozik ki, amely miatt kevésbé egy szikláról, és inkább a lejtőről beszélhetünk, mivel lassan (végre) a kompromisszum jelei mutatkoznak mindkét pártoldalon 2013 januárja előtt 1, amelyben mindkét párt győzelmet hangoztathat a magasabb adók, valamint a kisebb kiadások ügyében.

A baj a múlt héten az volt, hogy úgy tűnik, a Wall Street lényegében beárazta Romney úr győzelmét az aktuális árfolyamokba és nagy reményeket fűzött ahhoz, hogy a Dodd-Frank szabályozás nem lesz bizonytalan a továbbiakban. Obama elnök 2008-as hivatalbalépését követően tett ígéretet a pénzügyi rendszer megreformálására, az erre hivatott Dodd-Frank törvény elfogadása azonban csak 2010 júliusában történt meg. A törvény aláírása óta ismét eltelt két év, a szabályozás jelentős elemei azonban továbbra is bevezetésre várnak és ami még aggasztóbb lehet, a törvény a különböző módosító javaslatoknak köszönhetően folyamatosan változik. Mivel Romney úr  nem lesz a következő lakó az Ovális Irodában, eltűnt a törvény módosításának ügye, és felelősséget csupán a fiskális szakadék illetve az európai problémák viselik, az amerikai pénzügyi szabályozás lazításáról pár évig nem lesz szó.

Eközben Obama elnök várhatóan nyilatkozatokat tesz arról, hogy mit tervez tenni annak érdekében, hogy újra erőt mutasson az amerikai gazdaság, és elkerüljék az amerikai fiskális szakadékot 2013-as év újév napján. Az elnöki nyilatkozat válasz lesz arra, amit a parlament szóvivője, Boehner úr mondott egy sajtótájékoztatón. Az egyik dolog, ami Boehnertől már nem várható, hogy a republikánusok tovább követelik Obama egészségügyi programja, az Obamacare visszavonását.

Az Obama-győzelem mellett a Romney által ígért republikánus célok nem fognak megvalósulni: nem lesz 20 %-os SZJA csökkentés a milliomosok részére, nem szűnik meg az amerikai Energetikai vagy az Oktatási Minisztérium, a katonai kiadások nem növekednek 2000 milliárd dollárral (amit a katonák nem is kértek) és nem lesz kifejezett kereskedelmi háború Kínával.

Talán – de csak nagyon talán – a 2013-as évben az amerikai dollár értéke valóban megerősödik.

Aranyártáblázat

Napi aranygrafikon

Heti aranygrafikon

Havi aranygrafikon

Negyedéves aranygrafikon

EUR/USD devizapáros heti alakulása

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.