Sötét mód ikon
2026 július 25
Arany: A szakadék szélén Obama vezényel tovább

Arany: A szakadék szélén Obama vezényel tovább

Az arany Obama újraválasztásának biztos hírére stagnált, a keddi 31 dollár után.

 

ARANYVÉLEMÉNY

Az arany a pletykákra emelkedett és akik bátrak voltak, és tegnap longot nyitottak Obama megválasztását megelőlegezve, nagyot nyertek. Így magának a ténynek közlésének már nem maradt érdemi hatása. Korábban már tisztáztuk, hogy Obama személye biztosítja a laza pénz monetáris politikáját belátható ideig, így az arany is ennek figyelembevételével tartotta meg tegnapi nyereségét úgy, hogy tovább emelkedni már nem volt ereje.

A kilengések napja volt a szerdai, Obama nyert, de megmaradt a bizonytalanság a fiskális szakadék ügyében. Ígérem, hogy ma, kizárólag az új olvasók kedvéért, utoljára magyarázom meg a fogalmat. A jelenleg fennálló jogszabályi helyzet szerint, amelyet 2010 decemberében fogadtak el  Tax Relief, Unemployment Insurance Reauthorization, and Job Creation Act of 2010 néven,  az Egyesült Államok 2013-ban korábbi, eredetileg Bush elnök által hozott adócsökkentéseket eltöröl, illetve költségvetési kiadásokat csökkent, amelynek mértéke a jelenlegi deficitet felére csökkenti, és 10 év alatt 7100 milliárd dollárt takarít meg.  A dolgozók személyi jövedelemadóját 2 %-kal növeli, és az üzleti adókat is emeli, a kiadási programok előirányzatát automatikusan csökkenti.

Mindez erősítheti a dollárt és furcsa módon az arany árát, de rossz az üzleti szférának és általában, a gazdaságnak. A két nagy párt egyelőre nem hajlik közös jogszabályalkotásra, hogy a szakadékot elkerüljék, aminek egy kiadós recesszió lehet a következménye.

Az Obama – Bernanke féle könnyű pénz igézete okozta emelkedés megvolt. Az ünnep után pedig itt a kijózanodás, a szakadék széle. Pénzügyi intézkedésekkel természetesen a helyzet némileg kezelhető, azonban a költségvetési szigor melletti ultralaza pénzpolitika ismételten ellentmondásokba keveredhet. Ennek a kijózanodásnak hatására estek Európa és USA részvényei 2 %-ot, a hajnalban még bizakodó Ázsia részvények pedig várhatóan csütörtökön esnek ennyit.

A dollár a fiskális szakadékból erősödni fog, szerdán is ezt tette, az olaj  (84,70 USD/hordó  szintig, 4 dollárnál többet esett) és más tőzsdei áruk ára szintén jelentősen csökkent. Ilyen környezetben az arany kivételként viselkedett és a stagnálás is dicséretes teljesítménynek számít.

Aranytáblázat

Napi aranygrafikon

Jól látszik a hangulat napközben történt irányváltása, miszerint az amerikai szakaszban egyre erősebb a fiskális szakadék miatti pesszimizmus a nap optimista kezdete után.

Heti aranygrafikon

Havi aranygrafikon

Látszik, hogy a keddi felugrás havi szinten vizsgálva csupán egy szerény korrekció volt az eső trendben. A további irány a meglepő stabilitás ellenére rövid távra  inkább a short irányba mutat, míg maga a költségvetési szigorítás az aranyra kedvező hatással lenne.

EUR/USD devizapáros napi alakulása

Szerdán zárásra a dollár szerényen  erősödött.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.