2024 július 25

A nők mozgatják az ingatlanpiacot

Szakértők szerint a tendencia nem ma kezdődött: a párok nagy hányadánál jobb, ha a hölgyek választanak ingatlant a családnak, hiszen túlnyomórészt rajtuk múlik a család bővülése is. Emellett újra a palettára került fővárosból való kiköltözés is, a piacot közelről követő szakértők szerint a zöld, kertvárosias környezetbe vágynak a kisgyermekes párok.
 
Meglepő kijelentést tett az általunk megkérdezett, a GDN Ingatlanhálózat alapítója és tulajdonosa, Gadanecz Zoltán: „a nők hozzák az ingatlanvásárlásnál a végső döntést.” Zoltán azt mondja, hogy a dolog nem most kezdődött, megfigyelése sok évnyi tapasztalatot ölel át.

Régi tendencia

“Régóta tendencia, hogy a férfiak helyett ma már a nők irányítják a lakásvásárlás dinamikáját a párok között a megvásárolni kívánt ingatlan tekintetében. De gondoljunk csak egy kicsit bele, vajon miért alakult ez így? Először is a feminizmus óta a hölgyek egyenlő félként szeretnének részt venni a közös élet megannyi területén. Úgy, mint a családban hozott fontos kérdésekben, mint a babavállalás, és természetesen közben karrierre is vágynak.

Huszonévesen még tök jól elvannak a párok egy kis garzonban is, szinte nincsenek otthon, nagyjából csak aludni és pihenni járnak haza. De idővel általában jön az érzés, hogy családot alapítanának, és ilyenkor megnövekszik az igényszint és a szükség is. A következő lépcsőfok a megfelelő ingatlan kiválasztása, ami a nő igényeinek kell, hogy elsősorban megfeleljen, hiszen az elkövetkezendő időket, ami akár három évre is rúghat – ő fogja otthon tölteni a gyermekekkel. Ekkor játszik nagyon fontos szerepet a kert is, mely ma egy kulcsfontosságú kérdés a lakáskereső fiatalok körében. Azaz, ha megfigyeljük, a nő igényei és döntései mentén vezet az út a kertes ház vásárlásához. A logikus dolgok mellett, árban, funkcióban és szobaszámban célszerű alkalmazkodni a női igényekhez.” Elemezte a helyzetet Gadanecz Zoltán ingatlanszakértő és tulajdonos. Hozzátette, hogy természetesen a férfi megléte, támogatása is feltétlenül szükséges, hogy a döntés minden igényt kielégítsen.

“Nem egyszer történt, hogy félre hívtam a férfi vásárlót, hogy mi a személyes és szakmai tapasztalatom, ha nagyon bele akarna szólni az ingatlanvásárlással kapcsolatos dolgokba. Mindig arra intem őket, hogy hagyják, hogy a női nemnek legyen nagyobb tere a vásárlásban. A családbővülés kifejezetten meghatározó eleme a piac alakulásának. Ha gyermek várható, nagyobb otthonra lesz szükség. Hagyják, hogy a nő válassza a fészket. A férfi pedig teremtse meg ehhez az ideális helyzetet.” – mondta Zoltán.

Beállt a folytonosság az eladások terén

A szakértő azt is elmondta, hogy ma az ingatlanpiac kiegyenlítődik, egyfajta origo ponthoz ért. “Ingatlanszakértői szempontból egy origó ponthoz kezdünk elérni. Kiegyensúlyozódtak az élethelyzetek, és ez látszik az ingatlanpiacon is. A társadalom szintjén nincsenek túlkapások, hatalmas, több generációs házak, kifűthetetlen terek. Nem is keresik ezeket a hodályokat már. Kiment a divatból a nagycsaládos együttélés, s ez rossz vagy jó, nem számít, így van. A nők egy, maximum két gyermeket akarnak. Az állam pedig, most nem ígér a pároknak hatalmas támogatásokat sem, ezért limitált meddig tudnak nyújtózkodni. Ez pedig, egyfajta megfontoltabb, tudatosabb élettervezéshez vezet.” – fűzte hozzá zárásként a szakértő.

Képek forrása: Shutterstock