Sötét mód ikon
2026 június 09
Zöldben kezdett Európa

Zöldben kezdett Európa

Pluszban az európai indexek

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9 óra 20 perckor 22551,47 ponton állt.

A londoni FTSE-100 index 0,21 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,11 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,30 százalékkal emelkedett csütörtöki záróértékéhez viszonyítva.

Az európai tőzsdenyitáskor az euró 1,0952 dollárra erősödött a csütörtök késő esti 1,0932 dollárról.

A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai olajfajta hordónkénti ára 48 centtel 48,04 dollárra csökkent.

A Mol-t vihetik többen

Sinka Csaba, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az előző napi pozitív zárást követően pénteken nyitásban is enyhe emelkedést vár, a nap folyamán pedig oldalazásra számít, úgy véli, nem lesz markáns változás. Az elemző szerint a Mol papírja erősödhet, mivel csütörtökön már jelentkeztek vevők, míg az OTP-t továbbra is drágának tartják.

Európában péntek délelőtt több negyedéves vállalati eredmény mellett két makrogazdasági adat is befolyásolhatja a befektetőket. Ezek egyike a júniusi EU-munkanélküliségről szól majd, a másik pedig arról, hogy előzetes számítások szerint miként alakult az euróövezeti infláció júliusban.

Innen indultak az indexek

Csütörtökön a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,57 százalékos, Frankfurtban a DAX-30 0,40 százalékos, Párizsban a CAC-40 0,58 százalékos erősödéssel zárt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 216,12 pontos, 0,97 százalékos emelkedéssel, 22 537,66 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Jól mutat az ázsiai körkép

Emelkedéssel zártak a vezető ázsiai börzék pénteken, a még nyitva tartó tőzsdéken azonban már nem ilyen egyértelmű a kép.

Amerika mindent megpróbált

Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde főbb mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 5,41 ponttal, 0,03 százalékkal 17 745,98 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutató 0,06 pontot erősödött, és 2108,63 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 17,05 ponttal, azaz 0,33 százalékkal gyarapodott, és 5128,79 ponton zárt.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.