A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,38 százalékkal, az S&P 500-as mutató értéke 0,27 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,44 százalékkal erősödött nyitáskor. (Csökkenéssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde főbb mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 5,01 ponttal, 0,03 százalékkal 15 440,23 pontra csúszott. Az S&P 500-as mutató 3,56 pontot, 0,2 százalékot csökkent, és 1751,64 ponton zárta a napot. A Nasdaq Composite mutatója 19,968 ponttal, 0,5 százalékkal esett, és záráskor 4011,552 ponton állt.)
Jó hír a munkaerőpiacról
A hangulatot befolyásoló hírek közül nyitás előtt kiadott összefoglalójukban a Quaestor elemzői kiemelték: három hét után először ismét csökkent az újonnan munkanélküli segélyt igénylők száma a tengerentúlon a múlt héten. A két héttel ezelőtti, 351 ezer fő után 20 ezerrel kevesebben, 331 ezren igényeltek első alkalommal munkanélküli segélyt a múlt hét folyamán, ez az érték a vártnál pozitívabb, ugyanis az elemzői konszenzus 335 főt vetített előre.
A munkaerőpiacot érő egyszeri hatásokat jobban kiszűrő négyhetes mozgóátlag minimálisan változott, 333 750-ről 334 ezerre nőtt, míg a tartós munkanélküliek száma 15 ezerrel 2,964 millióra emelkedett.
Nőtt a külkereskedelmi hiány
Szintén a mai nyitás előtt publikálták a decemberi külkereskedelmi adatokat az Egyesült Államokban, mely a vártnál nagyobb mértékű deficitet jelez. A külker hiány a novemberi 34,6 milliárd dollárról 12%-kal 38,7 milliárd dollárra emelkedett, az elemzők átlagosan 36 milliárd dolláros deficitre számítottak. A hiány növekedésére az export visszaesése és az import emelkedése együttesen hatott, a kivitel 2,2%-kal csökkent, míg a behozatal 1,6%-kal nőtt.
Várakozásoktól elmaradó negyedik negyedéves nyereségről jelentett a General Motors, az egy részvényre jutó igazított profit az elemzők által becsült 87 cent helyett 67 cent volt az időszakban. A rosszabb adat hátterében a Németországban tapasztalt magasabb adó- és átszervezési költségek állnak Chuck Stevens, a vállalat pénzügyi igazgatójának indoklása szerint. A nemzetközi piacokról származó igazított adózás és kamatok előtti eredmény az előző év azonos időszakának 676 millió dollárjáról 208 millió dollárra esett, az ázsiai régióban, Kínát leszámítva, 200 milliós deficitet könyveltek el. A General Motors teljes árbevétele szintén elmaradt az elemzők által várt értéktől, 40,5 milliárd dollár volt a becsült 40,9 milliárddal szemben.
A vállalat részvényárfolyama 3,1%-os csökkenést mutat a nyitás előtt.
A tegnapi zárás után jelentett a Twitter, az eredmény és az árbevétel bár a várakozásokat meghaladta a negyedik negyedév során, a felhasználók számának növekedési üteme azonban rendkívül lelassult, a jövővel kapcsolatos aggodalmak hatására pedig így 22,6%-kal zuhant a részvényárfolyam a nyitás előtti kereskedésben.
A vállalat 243 millió dolláros árbevételi szintje, valamint 2 centes részvényenkénti nyeresége is meghaladja az elemzői konszenzust, a piac 218 milliós eladási szintet és 2 centes papíronkénti veszteséget várt. Az átlagban 241 millió fős felhasználói kör azonban csak 3,8%-os emelkedést jelent az előző negyedévhez képest, ilyen alacsony értékre korábban még nem volt példa az adatgyűjtés megkezdése óta.
10%-os részesedést vásárol a Green Mountain Coffee Roasters Inc-ben a Coca-Cola Co.. Az üdítőgyártó 16,7 millió részvényt vásárol 74,98 dolláros részvényenkénti áron, így összesen nagyjából 1,25 milliárd dollárt fizet. A Coca-Cola részvényárfolyama 1,8%-ot, míg a Green Mountain árfolyama 39,8%-ot emelkedett a nyitás előtti kereskedésben.
A Costco Wholesale mai jelentése szerint 4%-kal emelkedett a már legalább egy éve meglévő üzletek árbevétel szintje a február 2-vel záruló négy hétben. Az Egyesült Államokban 5%-os, a nemzetközi piacokon 1%-os növekedést tapasztaltak.