2024 október 05

Visszatért a sáv fölé a MOL – technikai elemzés

15 perces

Érkezett a várt felpattanás a MOL árfolyamától, azonban a korrekció nem csak egy nap eleji kis konszolidációs mozgásnak bizonyult, hanem érdemben tudott emelkedni az árfolyam, visszatérve a 21200-as szint fölé. A 21355 forintos zárás biztató, a pénteki kereskedésben pedig azzal kapcsolatban is útmutatást kaphatunk, hogy tartósan 21000 fölött maradhat-e a papír. 21500-nál találunk egy ellenállást, ami fölé kerülve a lokális csúcs lehet célba vehető, és a rövidtávú pozitív kilátások is visszatérhetnek vele a gyors korrekció után. Javított tehát a rövidtávú technikai képen az árfolyam, nem erősítette meg korábbi kitörési szintjének letörését.

Támasz: 21100-21200

Ellenállás: 21500

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]

Napi

Nem erősítette meg a korábbi sávtető letörését az olajvállalat árfolyama, a csütörtöki kereskedést sikeresen zárta a korábbi kitörési szint fölött. Az indikátorok meggyőző negatív jelzései is elmaradtak egyelőre, a sáv fölött maradással pedig a további emelkedés lehetősége is fenntartható. A sávba történő megerősített visszatérés továbbra is inkább rossz hír lenne, potenciálisan 20000-ig, a sáv aljához is teret nyitna ez a forgatókönyv. Érdemes tehát a 21100-21200-as zónát figyelni, innen távolodva kerülhet ismét célkeresztbe a lokális csúcs 22000 alatt.

Támasz: 21100-21200

Ellenállás: 21750

Heti

Megerősítette a sávból érkezett kitörését a MOL árfolyama, tovább tudott emelkedni a héten, távolodva a sávtetőtől. Az MACD-nél érkezhet a felfelé keresztezés, ami tovább erősítené a pozitív momentumot, az RSI-nél egyelőre még nem érkeztünk vissza a túlvettséghez. A technikai kép kifejezetten pozitív, számíthatunk a folytatásban 22000 elérésére, illetve akár az átlépésére is. Negatív mozzanat a sávba történő visszatérés lenne.

Támasz: 21200

Ellenállás: 22000