A londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 4-6 ponttal, 0,1 százalékkal léphet lejjebb a szerda esti záró értékénél. A frankfurti DAX-30 ugyanilyen arányban, 7-9 ponttal csökkenhet. Párizsban a CAC-40 nem változik az előrejelzés szerint.
Szakértők szerint a befektetők az előző napok profitkivétele után kivárnak, nem akarnak komolyabb új pozíciókat felvenni a jövő heti két jelentősebb esemény, az Európai Központi Bank kormányzótanácsának ülése és az amerikai foglalkoztatottsági jelentés kiadása előtt.
Nem ösztönöz részvényvásárlásra az ukrajnai válság esetleges eszkalálódásával kapcsolatos aggodalom sem. Szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte a harckészültség rendkívüli ellenőrzését az orosz hadsereg több alakulatánál és többek között egy Ukrajnával szomszédos körzetben. Erre válaszul az amerikai külügyminiszter közölte: Oroszország „súlyos hibát” követne el, ha katonai intervenciót indítana Ukrajna ellen.
Szerdán gyengültek a főbb európai indexek. A FTSE-100 0,46 százalékot romlott, a frankfurti DAX 0,39 százalékos mínusszal végzett, Párizsban a CAC-40 0,40 százalékkal gyengült. A New York-i értéktőzsde főbb mutatói leheletnyit emelkedtek szerdán.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]