A legkedvezőbb a helyzet a lakásbiztosítás területén, ahol az ingatlanok nagyjából 70 százaléka valamilyen mértékben biztosított. A MABISZ (Magyar Biztosítók Szövetsége) friss adatai szerint azonban itt is folyamatosan romlás figyelhető meg: 2010 óta 93 ezerrel csökkent az egyéni lakásbiztosítási szerződések száma, a 2013-ban kötött lakásbiztosítási szerződések éves átlagdíja nem haladta meg a 28 300 forintot, ami közel ezer forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Legalább 3 évente érdemes aktualizálni a lakásbiztosításokat
Az árak csökkenését önmagában nem érdemes negatív tényezőként értékelni – emelte ki megkeresésünkre Pósfai Tamás, a Budapest Bank biztosítási termékekért felelős vezetője. A díjak a lakásbiztosításoknál folyamatosan csökkennek, szolgáltatásban ugyanakkor azonosat vagy többet nyújtanak az újabb csomagok, ami az ügyfelek számára egyértelműen kedvező folyamat. Ezért a szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a régebben kötött biztosításokat feltétlenül érdemes legalább 3 évente aktualizálni. A Budapest Bank tapasztalatai szerint a megszólított ügyfelek túlnyomó többségének kedvezőbb díjak és szolgáltatások mellett tudják újrakötni a biztosítását. Ha valaki ezen gondolkodik, érdemes figyelnie arra, hogy a biztosítás évfordulóját legalább 30 nappal megelőzően kell felmondani a biztosítónál meglévő szerződésünket, de amennyiben a meglévő biztosító társaságnál kötik újra a biztosítást, úgy általában az azonnal „átdolgozható”, azaz nem kell megvárni az évfordulót.
A lakásbiztosításoknál jellemzően több csomag közül lehet választani, és általában a legkisebb csomagok is védelmet nyújtanak az olyan esetekre, amikor sokszázezer vagy többmillió forintos kár is keletkezhet az ingatlanban. Ilyenek egyebek mellett a viharkárok, a jégverés, a hónyomás, a tűzkár vagy a földrengés. A közelmúltban Magyarországon is gyakoriak voltak a kisebb földrengések, a házfal megrepedése esetén a kár sokszázezer forint is lehet. Egy ilyen minimális védelmet nyújtó csomag díja a Budapest Banknál 1262 forint havonta, éves díjfizetés esetén 13 344 forint egy 80 négyzetméteres vidéki családi ház esetén. Ezt az összeget feltétlenül érdemes rászánni a biztosításra. A ház/lakás, amelyben élünk, általában a legnagyobb értékű vagyontárgyunk, melynek megsemmisülése egy élet munkáját teheti tönkre, ehhez képest a biztosításra kifizetett havi alig több mint ezer forint, igazán elenyésző összeg.
A komolyabb anyagi védelemre is van persze mód, számos kiegészítő szolgáltatással. A Budapest Bank által kínált legbővebb „Plusz” csomag már olyan fedezeteket is tartalmaz, mint például a sportfelszerelés biztosítása 200 ezer forintig, vagy a Lakásdoktor szolgáltatás: ennek a csomagnak az éves díja a fenti, 80 négyzetméteres otthonra 25 644 forint.
Amennyiben társasházi lakásban élünk, úgy ott általában a közös költség tartalmazza az ingatlanra kötött biztosítást, azonban ezt érdemes kiegészíteni az ingóságainkra is védelmet nyújtó biztosítással, melyek például betöréses lopás, üvegtörés esetén is fizetnek. A BB-nél a csak ingóságokra védelmet nyújtó lakásbiztosítási csomag díja még egy nagyobb, 115 négyzetméteres budapesti lakásra is csak 695 forint havonta. Betörés esetén szintén sokmilliós lehet a kár, megéri tehát biztosítással rendelkezni erre az esetre is.
A kockázati életbiztosításoknál a helyzet jóval kedvezőtlenebb: a Gfk Hungária nemrég publikált elemzése szerint csupán minden ötödik ember rendelkezik ilyennel, sőt, a lakosság negyedét nem is érdekli a kérdés. Sokan természetesnek veszik, hogy értékesebb vagyontárgyaikra (lakás, autó) kötnek biztosítást, és nem is gondolnak bele, hogy mi történne családjukkal, ha egy tragédia (haláleset, rokkantság) következtében a jövedelmük teljesen kiesne a családi kasszából. Ez azonban a szakértő szerint óriási kockázatvállalást jelent, hiszen a legtöbb család nem rendelkezik akkora tartalékkal, hogy az egyik kereső jövedelmének kiesése esetén is fenn tudja tartani megszokott életvitelét, életszínvonalát. Így érdemes ezekre a helyzetekre felkészülni: legalább 2 évnyi nettó jövedelmet lefedni biztosítással.
Ilyen mértékű védelem meglepően kis ráfordítás mellett biztosítható – mutatott rá Pósfai Tamás. Köthető olyan kockázati életbiztosítás és balesetbiztosítás, amely több millió forintos védelmet nyújt. Egy 40 éves ember havi 800 forintért talál például a Budapest Banknál olyan életbiztosítást, amely 2 millió forintos védelmet nyújt halálesetre, de 10 millió forintos védelem is elérhető havi 3200 forintért. A biztosítás kiterjeszthető úgy, hogy daganatos betegségek diagnosztizálása esetén is többmilliós összeget fizessen.
Miért?
A szakember szerint a jelenleg tapasztalható nagyon alacsony biztosítottság alapvetően két tényezőre vezethető vissza. Egyrészt, akik nem rendelkeznek kockázati életbiztosítással ennél jóval magasabb havi költségre gondolnak. Másrészt igen sokan kedvezőtlen tapasztalatokat szereztek korábban a befektetési egységekhez kötött biztosításokkal. Ez utóbbiak azonban elsősorban befektetések, árazásuk ehhez igazodik.
Hasonlóképp érdemes felkészülni egy váratlan balesetre. A Budapest Bank balesetbiztosítása 5 millió forintig terjedő baleseti védelmet nyújt mindössze havi 500 forint ellenében, míg ennek kétszereséért, azaz havi 1000 forintért ez az 5 milliós védelem nem csak az élettársra, házastársra terjed ki, de a 18 év alatti gyermekekre is. A biztosítás csonttörés és baleset miatti kórházi műtét esetén is térít.
Biztonság a kártyában
Jóval kedvezőbben alakult a helyzet az elmúlt időben is már az utasbiztosítások területén, egyre kevésbé jellemző, hogy megfelelő biztosítás nélkül valaki útnak indulna. Itt is érdemes azonban néhány új tényezőre felhívni a figyelmet – hangsúlyozta a szakember. A legtöbb bank által kínált dombornyomott bankkártya tartalmaz ugyanis már utasbiztosítást, amely birtokosaik számára díjmentes. Sajnos eléggé elterjedt az a vélekedés, hogy ezek nem biztosítanak elegendő védelmet, ám ez nem feltétlenül igaz. A Budapest Bank által a dombornyomott kártyák mellé díjmentesen adott biztosítások 7,5 millió forintig fedezik például a baleset miatt külföldön felmerülő orvosi költségeket, ami az esetek túlnyomó többségében elegendőnek bizonyul. A BB biztosítása ráadásul fedezetet nyújt a síelés, snowboardozás, búvárkodás, rafting közben bekövetkezett balesetekre is.
Mielőtt valaki útnak indul, mindenképpen érdemes tehát ellenőriznie, hogy pontosan milyen eseményekre terjed ki a biztosítása, s ennek ismeretében indokolt esetlegesen kiegészítő módozatot keresnie. Előfordulhat olyan eset, amikor ez indokolt. Ilyen volt például, amikor egy külföldön síelő magyar turista a sípályán nekiütközött egy helyi síelőnek, akinek súlyos sérüléseket okozott, és a sérült hosszú ideig tartó kórházi ápolásra szorult, így munkájából is kiesett. A sérült pert indított a károkozóval szemben, aki így kénytelen volt ügyvédet fogadni, ráadásul kártérítés megítélése esetén még súlyos összegeket is kell majd fizetnie a károsult részére. Az ilyen esetekre fel lehet készülni egy magas szintű védelmet nyújtó utasbiztosítás megkötésével, amelyek a biztosítók kínálatában rendelkezésre állnak, könnyen elérhetők, akár az utazás előtti utolsó nap is megköthetők és az egész családra kiterjeszthetőek. A szakember az elmondottakhoz fontosnak tartotta hozzátenni azt is, hogy több utasbiztosítás kötése esetén a biztosítási összegek összeadódnak, de a biztosítók térítése természetesen így sem haladhatja meg a tényleges kárunk (például kórházi számla, poggyászkár) összegét.
Érdemes fedezni a legnagyobb kockázatokat
A bemutatott példák is jól mutatják, hogy viszonylag alacsony ráfordítás mellett a háztartások legfontosabb kockázataira ma már költségtakarékos védelem biztosítható. A szakember mindazoknak, akik felelősen kívánnak gondoskodni családjukról, azt ajánlja, hogy ezeket a kockázatokat felmérve tekintsék át biztosítási portfoliójukat.
