Az UniCredit Bank 2013-ban – a csökkenő betéti kamatok miatt vonzóbb befektetési formákba áramló megtakarítások mellett is – növelte ügyfélbetéteinek állományát. A Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerint a betétállomány 4,4 százalékos növekedéssel 1067 milliárd forintra nőtt.
Ugyanakkor a továbbra is rendkívül gyenge hazai hitelkereslet körülményei között az ügyfeleknek nyújtott hitelek bruttó állománya 4 százalékkal 1 013 milliárd forintra csökkent tavaly. A csökkenést az MNB Növekedési Hitelprogramja tudta mérsékelni, elsősorban természetesen a kis- és középvállalati szegmensben. A nettó hitel/betét mutató 85 százalékra csökkent 2013 végére. A bankszektor általános működési körülményeit mutatja, hogy az UniCredit Bank nem csak a betéti-, hanem a hitelpiacon is növelte piacrészesedését az elmúlt évben.
Az UniCredit konszolidált mérlegfőösszege 6,8 százalékos bővüléssel 1770 milliárd forintra nőtt 2013-ban. A költség/jövedelem mutató 65 százalékra ugrott, ami a szektor átlagánál még így is jóval kedvezőbb maradt. A költségek jelentős növekedése mögött elsősorban a szektort terhelő adók állnak, melyek összességükben a – bérköltséget és az értékcsökkenést nem tartalmazó – egyéb működési kiadások 70 százalékát tették ki 2013-ban.
Kihívást jelentett a bankadó
„Súlyos pénzügyi, adminisztrációs és ügyfélkapcsolati kihívás volt a mi bankunk számára is, hogy a változatlan formában fennálló bankadó mellett azonnali teherként megjelent a pénzügyi tranzakciós illeték. Amikor az úgynevezett 208%-os, egyszeri, pótlólagos illetékbefizetés 6,7 milliárdos összegénél eldöntöttük, hogy azt semmilyen formában nem hárítjuk át sem lakossági, sem vállalati ügyfeleinkre, egyúttal az is végképp eldőlt, hogy a költségbázisunk csökkentése, így a fiókhálózat konszolidációja is elkerülhetetlenné vált – értékelte az évet Dr. Patai Mihály elnök-vezérigazgató. – Ugyanilyen fontos döntésünk volt, hogy bár a nem teljesítő hiteleink aránya továbbra is a piac átlaga alatt maradt, a fedezettségi ráta javítása érdekében jelentősen növeltük kockázati céltartalékainkat. Az illeték át-nem-hárítása a kölcsönös partnerségen alapuló ügyfélkapcsolatokba, a növekvő céltartalékolás a működés hosszú távú biztonságába való befektetésként mutatja egyértelmű elkötelezettségünket a hazai piac iránt.”
Az említett folyamatok és döntések visszatükröződnek abban is, hogy az UniCredit IFRS szerinti adózott eredménye 2013-ban 6,45 milliárd forint lett, ami jelentősen elmaradt az előző évitől. Ugyanakkor a bank tőkemegfelelési mutatója, mellyel korábban is a legstabilabb, legbiztonságosabb tőkehelyzetű piaci szereplők közé tartozott, tovább erősödött 2013-ban.
Az UniCredit Bank termékeit és szolgáltatásait év végén több mint 416 ezer ügyfél vette igénybe, akiket a pénzintézet országos hálózatában, telefonos ügyfélszolgálatán és a növekvő ügyféligényeknek megfelelően egyre fokozódó mértékben interneten szolgált ki.
