
Az amerikai származású Brady Dougan 25 évig dolgozott a svájci banknál, és 2007 óta vezette azt. A Credit Suisse Dougan irányítása alatt vészelte át a 2008-as pénzügyi és gazdasági válságot, de tavaly óta már egyre többen szerették volna leváltani Dougant. 2014-ben a bank több mint 2,6 milliárd dolláros büntetést kapott az Egyesült Államok hatóságaitól, mert amerikaiak ezreit segítette adóelkerülésben.
„Most jött el a megfelelő idő a szervezet számára és számomra is, hogy távozzak a vezérigazgatói szerepkörből” – mondta Brady Dougan. A júniusig maradó vezérigazgató elismerően szólt utódjáról, aki iránt „hatalmas tiszteletet érez”.
Brady Dougan igazi túlélőnek számított a banki vezetők közt. A legnagyobb pénzintézetek vezetői közül csak hárman voltak, akik a pénzügyi válság előtt és után is vezérigazgatóként dolgoztak, és Dougan volt az egyikük. Brady Dougan mellett csak a J.P. Morgan Chase vezérigazgatója James Dimon és a Goldman Sachs csoport vezetője Lloyd Blankfein végzi ugyanazt a munkát most, mint 2008 előtt.
Tidjane Thiam jelenleg 52 éves, Elefántcsontparton született, tanulmányait Franciaországban végezte. A karrierjét a McKinsey & Co tanácsadócégnél kezdte New Yorkban és Párizsban, 2009-ben lett a Prudential vezérigazgatója. A Credit Suisse részvényárfolyama 8,8 százalékkal nőtt mikor kiderült, hogy ő veszi át a bank irányítását.