Sötét mód ikon
2026 július 26
Veszteségeket hozott az elmúlt hét a tőzsdén

Veszteségeket hozott az elmúlt hét a tőzsdén

A BUX egy hét alatt 0,9 százalékkal 160,1 ponttal esett, pénteken záráskor 17 700,59 ponton állt. A heti forgalom 28,2 milliárd forint volt, míg az előző héten 16,4 milliárd forint értékben kereskedtek a részvénypiacon.

Csak a Telekom tartotta magát

Az OTP árfolyama a múlt héten 101 forinttal, 2,41 százalékkal esett és 4085 forinton zárt.

A Mol-részvények ára 20 forinttal, 0,17 százalékkal 11 530 forintra csökkent.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 374 forinton fejezte be a hetet.

A Richter-papírok értéke 21 forinttal, 0,53 százalékkal 3909 forintra csökkent.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3,59 ponttal, 0,21 százalékkal emelkedett, 1509,54 ponton zárta a hetet.

A hétfő alacsony forgalmú nap volt a BÉT-en. Az OTP felülteljesített, de a befektetők elsősorban a Richterre figyeltek, a részvények árfolyama több mint 1 százalékkal erősödött.

Kedden nap közben erőteljesebb „lecsorgás” volt a BÉT-en, de délután, az amerikai piacok nyitása után fordult a magyar kereskedés iránya, így végül csak kis mínuszban zárt a hazai tőzsde. A forgalom egész nap alacsony maradt, a kereskedés végére a Magyar Telekom tudott jelentősebb pluszban zárni.

Szerdán a Mol-részvények ára több mint egy százalékot esett, ez húzta le a tőzsdét. A második negyedéves amerikai GDP-adat a várakozásoknál jobb lett, amire „megrángatták” a befektetők a részvényeket, attól tartva, hogy a vártnál hamarabb jöhet a kamatemelés, és „vége az olcsó pénznek”. Az OTP közel fél százalékkal erősödött, a Richter és a Magyar Telekom stagnált.

Jelentett a Richter és a Mol

A héten a Richter és a Mol tette közzé gyorsjelentését. A gyógyszercég eredményeit elsősorban az orosz piac rontotta. Elemzők jelezték: hektikus mozgásokra kell felkészülni a részvény piacán az esztendő hátralévő részében. Nem közölt jó híreket a magyar olajtársaság sem, ám ez már nem sokat ront a Mol gyászos megítélésén. Annál is kevésbé, mert a horvát kormánnyal folytatott újabb eredménytelen tárgyalási forduló ismét elhúzódó állóháborút sejtet az INA „fronton”.

Csütörtökön a kedvezőtlen nemzetközi hangulat húzta le a magyar részvényindexet. Főként a Richter és az OTP részvényei teljesítettek rosszul. A gyógyszerpapír árfolyama leginkább a gyenge rubel miatt csökkent, az OTP esetében pedig a devizahiteles mentőcsomag, illetve a forint gyengülése miatti bizonytalanság okozta az esést a szakértők szerint.

Pénteken a magyar piac szembe ment az európai trenddel, és emelkedni tudott. A Mol és a Richter jó teljesítménye annak fényében számított valóban jónak, hogy az utóbbi időben gyengélkedtek ezek a papírok. Az OTP a csütörtöki nagy esés után lassan talált csak magára, de a nap végére pozitívban tudott zárni.

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.