Sötét mód ikon
2026 július 24
Versenyfutás a helyi hatalomért és a pénzért

Versenyfutás a helyi hatalomért és a pénzért

A helyzet némiképpen meglepő, hiszen mint a Tőzsdefórum is beszámolt arról, jóval kevesebb az idei választásokon a vállalkozó kedvű ember, aki az elkövetkező években képviselőként, vagy polgármesterként akarja szolgálni települését. Egészen pontosan mintegy hatezerötszázzal kevesebben jelöltették magukat az előző választásokhoz képest. Az adatok szerint az ország 3.177 települése közül 3.174-ben van szavazás. Az egyik településen például se polgármestert, se képviselőket nem tudnak választani a helyiek, jelentkező hiányában.

Nem kicsi az önkormányzati választások tétje

Az idei önkormányzati választásoknak nem kicsi a tétje. Az ország szempontjából a legfontosabb, hogy a helyhatóságokba olyan emberek kerüljenek, akik értenek a közigazgatáshoz, képesek a kisebb és nagyobb településeket működtetni. Ami különleges az idei esztendőben, hogy körvonalazódtak a nagy európai közösségben is az elkövetkező évek lehetőségei. Magyarország ebből a szempontból jól áll, hiszen a korábbi uniós fejlesztési-tervezési ciklushoz képest jelentősebb forrásokra számíthat.

Összességében jó eséllyel indulhat az ország az Európai Unió pályázatai, támogatásai igénybevételének most kezdődő és 2020-ig tartó időszakában. Az eddigi tárgyalások azt mutatták, sikerült jó pozíciót elérni ebből a szempontból. Magyarország a huszonnyolc uniós ország közül a második helyen áll az egy lakosra jutó, elkölthető támogatások ügyében. Ez nem kis összeg, lakosonként hétszáztizenkétezer forint elkölthető pénzt jelent. Ez a korábbi időszakban ötvenkétezer forinttal kevesebb volt.

Már pályázhatnak is ,,az első fecskék”

A héten nyilvánosságra is kerültek, milyen pályázatokon indulhatnak el ,,az első fecskék”. A támogatások a minőségi, a feldolgozottabb termékek gyártását és a növekedést, a kis és középvállalatok erősödését, a munkahely teremtést, ezen belül is a fiatalok álláshoz jutását, illetve vállalat indítását kívánja támogatni. A pályáztatás úgy indul, hogy az állam a nyerteseknek megelőlegezi  a fejlesztési összegeket, mivel az uniós szervekkel folytatott tárgyalások még tartanak. A nemzetgazdasági tárca vezetői a napokban úgy nyilatkoztak, nem kizárt, hogy a most benyújtott pályázók még az idén pénzhez juthatnak.

A mai választásoknak valójában ez az igazi tétje. Magyarországon immár huzamos ideje ezek az elnyerhető támogatási, pályázati pénzek teszik lehetővé a települési infrastruktúra fejlesztését. Az állami pénzek, a céltámogatások régi gyakorlata többnyire lejárt. Aki fejlődni akar, annak pályáznia kell. Minden bizonnyal ezt érzik a városok és falvak lakói, akik a várakozásokkal ellentétben eddig nagyobb aktivitással vettek rész az önkormányzati választásokon.

Sok milliárd eurónyi fejlesztési pénzről van szó

A mai nap egyben nem csak a helyi hatalomért versenyfutás, hanem az elnyerhető pénzekért is. Az az önkormányzat ugyanis, amely rendelkezik a képességgel, hogy induljon az uniós pályázatokon, akár már a jövő héten próbálkozhat. Amint azt a  miniszterelnökséget vezető miniszter a minap bejelentette: a két nappal ezelőtt megnyílt  120 milliárd forint fejlesztési forrás csak előfutára az új időszaknak, hiszen a kormány még most is tárgyal az Európai Bizottsággal az új operatív programokról. Nem kis összegről van szó: az elkövetkező pályázási időszakban harmincnégy milliárd euró uniós támogatási pénz érkezhet az országba.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.