Sötét mód ikon
2026 június 09
Végre megjelent a nok-rendelet

Végre megjelent a nok-rendelet

Több feltételnek kell megfelelni az alapításhoz

A kormány a nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló törvénynek a Magyar Közlönyben közzétett végrehajtási rendeletében egyebek mellett rögzíti, hogy a Magyar Nemzeti Bank engedélye szükséges a nok szervezőjeként történő elismeréshez; a már működő szervező megbízható szervezőként való elismeréséhez; a szervező igazgatósági tagjai és felügyelőbizottsági tagjai megválasztásához, kinevezéséhez; a közösség működési rendjére vonatkozó szabályzat, továbbá annak módosítása jóváhagyásához; illetve a közösség toborzására irányuló nyilvános felhívás általános tartalmának jóváhagyásához.

A kormányrendelet szerint ahhoz, hogy a nok szervezőjeként elismerjenek valakit, a kérelemhez a kérelmezőnek mellékelnie kell létesítő okiratát, igazolást arról, hogy rendelkezik a szükséges személyi és tárgyi feltételekkel, nyilatkozatot a törvény által előírt pénzügyi, illetve gazdasági szakirányú szakképzettséggel rendelkező személy foglalkoztatásáról, továbbá a szervező igazgatósága legalább egy tagjával szemben a törvény által támasztott szakmai követelmények fennállásáról.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

Csatolni kell emellett nyilatkozatot arról, hogy a szervező irányítása a Magyarországon létesítendő főirodában történik, és egy nyilatkozatot arra vonatkozóan is, hogy tevékenységét mikor kívánja megkezdeni. Be kell nyújtania a középtávú üzleti tervét; egyúttal a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló szabályzatát, valamint a szervezeti és működési szabályzatát.

A lakástakarék alternatívái lennének
Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter januárban beszélt arról, hogy nemzeti otthonteremtési közösségek létrehozását javasolja a kormány – az angol building society mintájára -, hogy versenytársat támasszanak a lakástakarékoknak. A miniszter akkori magyarázata szerint a kabinet azért vágott bele a nagyszabású otthonteremtési programba, mert azt az elmúlt évek stabil gazdasági növekedése és az alacsony költségvetési hiány megengedi, továbbá kiemelt célnak tartja az új lakások és házak építését.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.