Sötét mód ikon
2026 július 25
Végre itt van: közösségi autózás Budapesten

Végre itt van: közösségi autózás Budapesten

Ratatics Péter, a Mol-csoport fogyasztási szolgáltatásokért felelős igazgatója sajtótájékoztatón mutatta be az olajipari cég legújabb szolgáltatását.

Elektromosok a fókuszban

A MOL Limo közösségi autómegosztó szolgáltatásban a kifejezetten városi közlekedésre tervezett Volkswagen Up! modellből 100 elektromos, valamint 200 benzinüzemű áll a felhasználók rendelkezésére. A flotta autóinak számát 2020-ig megdupláznák, és folyamatosan emelik az elektromos autók arányát.

Az ehhez szükséges fővárosi fejlesztések mellett a NEXT-E konzorcium tagjaként, a MOL nagy mennyiségű áram gyors felvételét biztosító elektromos töltőhálózatot épít ki a régióban. A 252 berendezés felvonultató rendszer a cseh határtól a Fekete-tengerig és az Adriáig biztosít áramtankolási lehetőséget 2020-tól.

A szolgáltatási terület 60 négyzetkilométeres, amibe a belső kerületek mellett a frekventált külső kerületek (Óbuda, Angyalföld, Zugló és Újbuda) jelentős részei is beletartoznak. A hosszú távú tervek között szerepel a szolgáltatás kiterjesztése Budapest közigazgatási határáig, illetve a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér bekapcsolása.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Mi mennyiért?

A szolgáltatás a mollimo.hu weboldalon keresztül vagy az App Store-ból, Google Play áruházból elérhető alkalmazáson keresztül történő regisztrációval és 5900 forintos regisztrációs díjat megfizetve vehető igénybe, ezt az összeget azonban az első három hónapban a MOL elengedi a felhasználóknak.

Más kedvezményt is kapnak, akik gyorsan lépnek: a szolgáltatást az indulást követő első 30 napban a felhasználók fél áron, percenként 33 forintért vehetik igénybe. A későbbiekben a rendszeres felhasználók 990 forintos havi díj mellett, percenként 66 forintért használhatják a járműveket.

Alkalmi felhasználók esetében nem lesz havidíj, viszont ők percenként 77 forintért autózhatnak majd.

Nagy előnye a Limo-nak, hogy az autók parkolásáért a felhasználóknak nem kell külön fizetniük, az benne van a szolgáltatás díjában. Ezzel kapcsolatban Ratatics Péter elmondta, hogy több parkolóházzal, illetve bevásárlóközponttal egyeztek meg, illetve folynak egyeztetések, hogy a Limo autóinak dedikált helyük legyen.

Már van tapasztalat

„A MOL 2030-ig tartó stratégiájában leszögezte, hogy sokkal nagyobb szerepet szán a mobilitási szolgáltatásoknak: literek helyett kilométereket fog értékesíteni. Minden olyan szolgáltatást elérhetővé tesz, amely az utazásban, a közlekedésben segít, vagy abban, hogy minél kényelmesebb legyen az utunk. Ebbe a stratégiába tökéletesen illeszkedik a közösségi autómegosztás, amelyre kulcsszerep vár a jövő nagyvárosaiban”– fogalmazott az ügyvezető igazgató.

Az autómegosztás kipróbált és bevált megoldás, Európában csaknem 5,8 millió felhasználó 68 ezer ilyen autót használ, ami a világ összes megosztott járművének körülbelül a fele.

A tapasztalatok szerint minden megosztott használatú jármű 5-10 magántulajdonút vált ki, ami csökkentheti a forgalmat és a parkolási területet, ezzel több területet hagy meg a városok lakóinak és hozzájárul a légszennyezés mérsékléséhez.

A megosztáson alapuló megoldások terén a Mol tapasztalatai is kedvezőek: Mol Bubi kerékpáros szolgáltatással 2 millió felhasználó eddig már csaknem 4 millió kilométert tett meg.

Francia partnerrel

Az Android és iOS készülékekre elérhető alkalmazást a nemzetközileg is elismert, független car sharing rendszereket fejlesztő cég, a Vulog készítette el.

„A MOL-csoport, mint a régió legújabb közösségi autómegosztó szolgáltatója a budapestiek számára új közlekedési alternatívát biztosít, és elősegíti mobilitási kultúra további fejlődését a magyar fővárosban. A MOL Limo a tizenegyedik autómegosztó szolgáltatás, melynek fejlesztésében a VULOG kiemelkedő szerepet vállal, így téve elérhetővé megosztáson alapuló közösségi mobilitást a városlakók számára” – mondta Grégory Ducongé, a Vulog ügyvezető igazgatója.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.