Sötét mód ikon
2026 július 25
Aggódik Draghi az ingadozás miatt

Aggódik Draghi az ingadozás miatt

Kell a stimulus

Az EKB elnöke a bank igazgató tanácsának kamatdöntő ülése után kijelentette: továbbra is szükség van a monetáris stimulusra, mert az infláció visszafogott és középtávon is csak fokozatosan emelkedik. Korábban voltak olyan vélemények, hogy az eurózóna vártnál erőteljesebb növekedése arra készteti az EKB-t, hogy szeptemberben hagyjon fel a kötvényvásárlási programmal, engedve néhány központi bank, így elsősorban a Bundesbank sürgetésének.

Draghi ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a robusztus gazdasági növekedés ellenére korai lenne örömünnepet ülni, mert az inflációs nyomás nem fokozódik. A piac úgy értékelte, hogy Draghi utalt ugyan az euró erősödésének veszélyeire, de szavai nem minősíthetők verbális intervenciónak az árfolyam leszorítása érdekében. Az euró így tovább erősödött, a közös valutát 1,2511 dolláron jegyezték.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A következő a dilemma

Az euró felértékelődése fejtörést okoz a jegybanknak, mert megdrágítja az euróövezeti országok exportját, ugyanakkor leszorítja az importárakat, még inkább megnehezítve, hogy az áremelkedés üteme közelítsen az EKB két százalékhoz közeli inflációs céljához.

Az EKB kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamaton, és bejelentette, hogy a havi 30 milliárd eurós eszközvásárlási program szeptember végéig folytatódik, és szükség esetén időben és méretében kiterjeszthető.

Az EKB 2015 márciusában kezdte meg a kötvényvásárlási programot, hogy pénzbőséget teremtve ösztönözze a gazdaságot, és attól tartva, hogy krónikussá válik az alacsony vagy negatív infláció.

Fogynak a kötvények

A programot azonban előbb utóbb be kell fejezni, mert elfogynak a megvásárolható kötvények, de azért is, mert az ultralaza monetáris politikának az EKB igazgatóságán belül is van ellenzéke.

Különösen német részről hangsúlyozzák, hogy az ingyen pénz lehetővé teszi a szükséges reformok késleltetését, kiiktatja a rendszerből a saját erőfeszítésre támaszkodó öngyógyulás lehetőségét. Az EKB így egyfajta stabilitást teremt ugyan, de a versenyképességet károsító módon.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.