A tízoldalas törvényjavaslat kizárólag vasárnap és a munkaszüneti napon tiltaná meg az üzletek nyitva tartását. A többi esetben – így például szombaton is – kizárólag időbeli korlátok közé szorítaná. A főszabály szerint az üzletek reggel 6 óra és este 10 óra között lehetnek nyitva Magyarországon. Deklarált cél a dokumentum szerint, hogy a családi kisvállalkozások működését ne akadályozzák akkor, ha a tevékenységet kisebb méretű boltban (400 négyzetmétert meg nem haladó árusító területen) folytatják, és az általános zárva tartási időszakban a kereskedelmi tevékenységet a tulajdonosok, vagy segítő családtagjaik maguk gyakorolják.
Már csak a képviselőkön múlik
A kormány megtárgyalta és támogatja a Kereszténydemokrata Néppárt javaslatát, amely a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozza – jelentette be a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A javaslat különös rendelkezéseket tartalmaz az üzletek december 24-i és december 31-i nyitva tartására, és meghatározza azt is, hogy az üzletben a zárórakor még bent tartózkodó személyeket legfeljebb 30 percen belül ki kell szolgálni.
Lennének kivételek
A törvényjavaslat lehetőséget biztosít arra is, hogy az adott naptári évben öt vasárnapon a kereskedő – saját döntése alapján – nyitva tarthassa az üzletet reggel 6 és este 10 óra között azzal, hogy a döntését köteles előzetesen a kereskedelmi hatóság felé bejelenteni.
A kivételek körét a javaslat úgy oldja meg, hogy a törvény hatályát nem terjeszti ki egyes létesítményekre, tevékenységekre (például üzemanyagtöltő-állomás, gyógyszertárak, dohányboltok), továbbá egyes tevékenységekre (például újságárus, virágárus, pék) eleve különös rendelkezéseket tartalmaz. A pékárut és tejterméket árusító üzletek korábban is kinyithatnak, illetve vasárnap és munkaszüneti napokon is – korlátozott időben – nyitva tarthatnak. A virágboltok vasárnap és munkaszüneti napokon szintén – korlátozott időben – nyitva tarthatnak.
Reptér, szálloda, és még…
A nemzetközi forgalmú repülőterek, valamint az autóbusz és vasúti pályaudvarok a nemzetközi gyakorlat szerint szintén indokolt kivételek az üzletek nyitva tartását szabályozó rendelkezések alól, különös tekintettel arra, hogy az itt bonyolított vásárlások elsősorban az utazás kényelmét, vagy egyéb, de semmiképpen sem a napi rendszeres bevásárlás céljait szolgálják – olvasható a javaslatban.
Vásárnap vagy pihenőnap a vasárnap?
Újabb törvényalkotói ötlet kavar indulatokat. A kisebbik kormányzópárt jövő tavasztól korlátozná az üzletek, bevásárlóközpontok vasárnapi nyitvatartását. A kereszténydemokraták karolták fel az ötletet, miközben hazánkban épp a kereszténység elterjedésével egyidőben lett a vásárok napja vasárnap. Ön szerint vásárnap vagy pihenőnap legyen a vasárnap? Szavazzon!
Vasárnap is lehet majd étteremben étkezni, kávézóba vagy éppen moziba menni, s ugyancsak nem terjed ki a törvény hatálya a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységre, valamint a szálláshelyen végzett kereskedelmi tevékenységre (amely a pihenési célok biztosításának szükségességével összefüggő kivételnek tekinthető).
Megteremti a lehetőséget arra is, hogy a kormány – indokolt esetben – így különösen az érintett település(rész) sajátosságai, illetve turisztikai szempontok alapján kivételeket állapíthasson meg kormányrendeletben.
Saját üzletben
Fontos célkitűzése a javaslatnak, hogy nem kívánja korlátozni a kis családi üzletek nyitva tartását akkor, ha ezek nem jelentős alapterületű kereskedelmi egységes, és az egyébként tiltott időszakokban az üzlet tulajdonosai, illetve segítő családtagjaik maguk végzik a kereskedelmi tevékenységet.
Tízezrek elbocsátását hozhatja a vasárnapi pihenőnap
Az üzletek vasárnapi zárva tartása mellett vannak nyomós érvek, de azt is figyelembe kell venni, hogy ez mintegy 15-20 ezer dolgozó elbocsátásával járhat – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.
A javaslat egyaránt törekszik arra, hogy a kereskedelmet – amely a nemzetgazdaság húzó ágazata – csak ésszerű mértékben, a nyilvánvaló kivételek alkalmazása mellett korlátozza, ugyanakkor elősegítse azt is, hogy a vasárnap valóban pihenőnap legyen az ország döntő része számára. Olyan szabadnap, amelyen a családi együttlétre nyitva álló rövid időt nem kurtítja még a vásárlással eltöltött idő is – fogalmaz a dokumentum.
A családok számára azért jelentene hozzáadott értéket, ha a kereskedelemben dolgozó szülők a munka törvénykönyve alapján járó heti két pihenőnapjuk egyikét vasárnap kapnák meg kötelezően, mert a gyermekek hétköznap iskolában vannak és csak a hétvége áll rendelkezésre ahhoz, hogy szülők és gyermekek együtt legyenek – olvasható a törvényjavaslatban.