Sötét mód ikon
2026 július 24
Válságtanácskozás lesz a menekültügy miatt

Válságtanácskozás lesz a menekültügy miatt

Történelmi korban élünk

Az EP külügyi bizottságának elnöke, Elmar Brok a ZDF német országos közszolgálati televíziónak pénteken azt mondta, hogy „évszázadok óta nem látott népvándorlás kezdődik”.

„Egészen új helyzet állt elő, ezért a főnököknek kell kézbe venniük az ügyet” – mondta a konzervatív CDU politikusa. Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek a görög válságról tartott megannyi tanácskozás után most egy „menekültügyi csúcsot” kell tartaniuk – mondta Elmar Brok.

A tekintélyes bizottsági elnök szerint be kell vezetni a menedékkérők tagállamok közötti elosztását szabályozó kvóták rendszerét, és uniós összefogással javítani kell a menekültügyi ellátáson azokban a tagországokban, amelyekben a menedékkérők elérik az EU területét.

A belügyminiszterek is összeültek

A huszonnyolcak közös fellépéséről tárgyalt a német és a francia belügyminiszter is. A csütörtökön késő este Berlinben tartott megbeszélésen Thomas de Maiziere és francia kollegája, Bernard Cazeneuve egyetértett abban, hogy össze kell hangolni a menekültügyi szabályokat, így egyebek mellett közösen kell meghatározni az úgynevezett biztonságos származási országok körét.

Továbbá a német és a francia belügyminiszter szerint az Európai Bizottságnak a menedékkérők visszafogadásáról szóló egyezmények megkötésére kell törekednie úgynevezett harmadik országokkal, vagyis az Európai Unión kívüli államokkal, és a fejlesztési támogatásra szánt összegek átutalását ezeknek az egyezményeknek a betartásához kell kötnie.

A Spiegel Online hírportál egy pénteki, brüsszeli keltezésű beszámolója szerint Németország és Franciaország a legmagasabb szintre emeli a menekültválság ügyét, és közös fellépést tervez. Angela Merkel és Francois Hollande hétfőn találkozik majd Berlinben, Petro Porosenko ukrán államfővel folytatnak megbeszélést Ukrajna helyzetéről, de a tanácskozás előtt lesz egy német-francia kétoldalú egyeztetés a menekültügyi kérdésekről.

Merkel közös fellépést sürget

A Spiegel Online szerint Merkel azt reméli, hogy Hollande-dal összefogva sikerül megtörni a kelet-közép-európai uniós tagállamok ellenállását a menekültügyi kvótarendszer bevezetésével szemben. Arra is lehet számítani, hogy Berlin és Párizs megpróbál kidolgozni egy javaslatot arról, hogy mely államok minősíthetők biztonságos származási országnak. 

Angela Merkel már augusztus közepén, a nyári szabadsága utáni első interjúban kiemelte, hogy szerinte a menekültügy a közeli jövőben sokkal inkább lefoglalja majd az Európai Uniót, mint a görög adósságválság vagy az euró stabilitásának kérdése.

A menekültválság kezeléséhez uniós szintű politikára van szükség, és ez lesz „a következő nagy európai projekt, amelyben megmutatjuk, hogy tudunk-e közösen cselekedni” – mondta a kancellár.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.