2023 január 27

Uniós stop a hazai élelmiszerek arányát jelző tábláknak aszlovákiai üzletláncokban

Az uniós rendelkezés a Szlovákiában 2013-ban módosított
élelmiszertörvényre reagált. Az akkor megújított szabályozás
bevezette, hogy az élelmiszer értékesítésével foglalkozó
kereskedelmi üzletláncok boltjaiban a bejáratnál fel kell tüntetni,
hogy az adott üzlet polcain milyen arányban jelennek meg a
szlovákiai termékek.

Az EU a szlovák szabályozásnak ezt a részét a többi uniós
tagország termékeire nézve diszkriminatívnak nyilvánította, s ezért
az Európai Bizottság (EB) az arányt jelző táblák eltávolításáról
intézkedett, illetve előírta a törvény módosítását – írta a
szlovákiai magyar nyelvű lap. Hozzátették: bár a szlovák
földművelésügyi tárca megpróbált enyhítést elérni a szlovákiai
élelmiszergyártók által is negatívan fogadott uniós döntéssel
szemben, Brüsszelben nem voltak hajlandóak kompromisszumos
megoldásra.

Szlovákiában öt évnyi folyamatos csökkenés után az idén
történelmi minimumra, 39 százalékra csökkent a szlovákiai
élelmiszerek aránya az üzletek polcain. A Szlovák Élelmiszeripari
Kamara (PKS) által májusban közzétett adatok szerint az arány a
legkisebb üzletekben volt a legmagasabb, 57 százalékon állt, a
diszkontokban és hipermarketeknél volt a legalacsonyabb, ahol 18 és
38 százalék közötti értéket mutatott. Tavaly Szlovákiában az
élelmiszeripari ágazat import-export mérlege negatív rekordot ért
el, 1,1 milliárd eurós külkereskedelmi hiánnyal zárt.