A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Uniós forrásra is pályázhat a vízművek
Ezt nyilatkozta a Napi Gazdaság keddi számában megjelent interjúban a cég vezérigazgatója. Haranghy Csaba emlékeztetett arra, hogy a német és francia befektetők évente többmilliárdos menedzsmentdíjat vettek ki a cégből – 2011-ben például 2 milliárd forintot -, de a követeléseiket tartalmazó virtuális számlán 3 milliárdos „tartozás” halmozódott fel, hiszen ebben az évben mindössze 1 milliárd forint volt a cég üzemi eredménye, így a képlet szerinti éves menedzsmentdíj teljes kifizetése nem volt lehetséges. A cég jövedelemtermelő képessége egészen minimális maradt, ráadásul a fővárost terhelte volna a visszavásárlási kötelezettség költsége is, ami 2021-ben az 1997-es eladási árérték követéséből adódóan minimum 30 milliárd forintot tett volna ki – mondta a vezérigazgató, aki szerint az évente fizetendő menedzsmentdíjak és a visszavétel összege igazolja a főváros döntésének helyességét.
A lap kérdésére elmondta, hogy a cég által ősszel felvett 12 milliárdos, a tervek szerint 15 éves futamidejű hitel nem fejlesztési célokat szolgál, abból a főváros által a cég visszavételéhez nyújtott tulajdonosi kölcsönt fizetik vissza. Az árakat érintő kérdésre a vezérigazgató elmondta: a vízdíjkorrekcióknál az elmúlt években visszafogottan járt el a vízmű, és az idei emelés is csak a fogyasztói árindex háromnegyedével lesz egyenlő. Megjegyezte, hogy a budapesti vízdíj – köbméterenként mintegy 200 forint – alacsonyabb, mint például a bécsi és a prágai, miközben a szolgáltatás minősége legalább olyan jó.