Sötét mód ikon
2026 június 08
Ukrajna segítséget kért az IMF-től

Ukrajna segítséget kért az IMF-től

A miniszterelnök a kormány szerdai ülésén beszélt erről.

Változtatni kell az árfolyampolitikán

A valutaalap szakértői, élükön a bolgár Nikolaj Georgievvel, kedden érkeztek kéthetes tárgyalásokra Kijevbe. Feladatuk egyebek között az lesz, hogy felmérjék az ukrán gazdaság állapotát és ellenőrizzék a Kijev által vállalt intézkedések végrehajtását.

A hrivnya árfolyama tavaly ősz óta drasztikusan esik. Novemberben még 8,2 hrivnyát kellett adni egy dollárért, szerdán pedig 15,75 hrivnyában állapította meg a dollár középárfolyamát a központi bank. A szerdai kurzus mindazonáltal két kopejkával alacsonyabban volt az újabb történelmi mélypontot jelentő keddinél, amit pozitív jelnek, a nemrég bevezetett devizaaukciók eredményének tekint a jegybank.

Szakértők szerint valós az esélye annak, hogy a dollár árfolyama – a gazdaság elvérzésével egyenértékű – 20 hrivnya fölé növekszik, ha a jegybank nem változtat árfolyampolitikáján.

Nagyon alacsony szinten a nemzetközi tartalék

A központi bank sajtószolgálata Valeria Hontareva elnökre hivatkozva közölte, hogy újabb korlátozásokat fontolgatnak. Egyebek között javasolhatja a gazdaságfejlesztési és kereskedelmi minisztériumnak az import áttekintését. A kulcsfontosságú árucikkek behozatalát továbbra is engedélyeznék, a többit viszont szigorú feltételekhez kötnék. Ettől az importőrök devizaigényének csökkenését és ezáltal a hrivnyára nehezedő nyomás enyhítését várnák.

Szakértők arra figyelmeztettek, hogy egy ilyen intézkedésnek csak rövid távon lenne hatása és az importáruk feketepiacának kialakulását segítené.

Az ukrán jegybank mozgástere nagyon szűk: nemzetközi tartalékai októberben 3,16 milliárd dollárral 12,58 milliárd dollárra, 2005 óta a legalacsonyabb szintre csökkentek.

Ukrán segélyprogram

A Nemzetközi Valutaalap április 30-án hagyta jóvá a két évre szóló, 17 milliárd dolláros ukrán segélyprogramot, és 3,2 milliárd dollárt azonnal át is utalt Kijevnek. A második, 1,39 milliárd dolláros részletet szeptember elején kapta meg Ukrajna. A következő, 2,7 milliárd dolláros részletet decemberben utalnák, de ha elhúzódnak a választások utáni kormányalakítási tárgyalások, nem kizárt, hogy a pénzt csak jövőre kapja meg Ukrajna.

Az ukrán jegybank abban bízik, hogy még idén megkapja az IMF-hitel harmadik és negyedik részletét.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.