Sötét mód ikon
2026 június 14
Újabb városban korlátozzák a gépjárműforgalmat

Újabb városban korlátozzák a gépjárműforgalmat

Hétfőtől kezdődően a több mint 14 millió lakosú észak-kínai városban lottóhúzással és árveréseken értékesítik a városi rendszámtáblákat – határozta el a hivatal.

Címlapon Tiencsin

A fémlapocskákhoz mindeddig korlátlanul férhettek hozzá az autótulajdonosok, a gépjárművek száma ugyanakkor az elmúlt években töretlen növekedést mutatott, s öt év alatt megkétszereződött. Ez a városi utak leterheltségének, a közlekedési dugók számának emelkedését hozta, nem utolsósorban pedig jelentős mértékben hozzájárult a légszennyezés romlásához.

Utóbbi rekord mértékeket öltött az utóbbi hónapokban, többször is a hazai és nemzetközi sajtó címlapjára juttatva Tiencsint. Október elején például olyan súlyos, napokig elhúzódó szmogot hozott, hogy a látótávolság a város egyes részein 50 méter alá csökkent.

A negyedik, de nem az utolsó

Peking mintájára nemcsak az új autók, de a városi rendszámtáblával nem rendelkezők behajtását is korlátozzák a legforgalmasabb reggeli és esti órákban, tovább csökkentve ezzel az autóutak terhelését – áll a hivatal közleményében.

Tiencsin immár a negyedik a kínai nagyvárosok sorában, ahol korlátozzák a forgalomba helyezhető járművek számát, és valószínűleg nem az utolsó. Korábban a kelet-kínai Sanghaj, Peking és a dél-kínai Kuangcsou döntött hasonlóképpen.

Keresik az okokat

Szuperszámítógépen kifejlesztett program használatával keresik majd a szmog okait és jelzik az egészséget károsító napok eljövetelét Kínában a Hszinhua hírügynökség korábbi tudósítása szerint.

Ezt egy minden korábbinál pontosabb számítógépes modell teszi majd lehetővé, amelynek kifejlesztése a következő három-öt évben biztosan befejeződik – írja a Hszinhua. A szimulációs program a 2010 novembere és 2011 júniusa között a világ leggyorsabb szuperszámítógépeként nyilván tartott Tianhe-1A technológiáját használja majd, s a rendszer adatait más megfigyelőoldalak statisztikáival összevetve sohasem látott részletességű elemzés és előrejelzés válik majd lehetővé – idézi a hírügynökség Meng Hsziang-fejt, a tiencsini nemzeti szuperszámítógép-központ (NSC) kutatóját.

A probléma megoldására még legalább 5 évet kell várni

A jelenlegi rendszer 114 város több mint 660 megfigyelőállomásának adatait alapul véve csupán tájékoztatásul szolgál, előrejelzést nem tesz lehetővé, pontosságát pedig gyakran kritizálják. Az új programban az NSC mellett az országos meteorológiai szolgálat, a meteorológiai tudományok kínai tudományos társulata és a pekingi Csinghua Egyetem vesz részt.

A kelet-ázsiai ország gyakran szenved a szmogtól, december elejétől például az ország keleti és északi felében. A múlt héten több keleti nagyvárosban, így Sanghajban, Nankingban, Csingtaoban is rekordszennyezettség volt, sűrű, fojtogató köddel. A városok iskoláit bezárták, a lakosságnak pedig azt javasolták, minimális idegei tartózkodjon a szabadban, a szmog miatt a közúti, vízi, vasúti és légi közlekedést még hétfőn is korlátozták.

Hszi Csen-hua, Kína főtárgyalója a nemzetközi klímaügyi konferenciákon a jelenség fő okaiként korábban az elavult növekedési modellt, az ipari struktúrát és energiafelhasználást jelölte meg, amelyekhez a felelőtlen vállalatok környezetterhelése is nagymértékben hozzájárul. A probléma megoldása még legalább öt évet vesz igénybe – nyilatkozott a kínai sajtóban Hszi.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.