A Roszpotrebnadzor, az orosz fogyasztóvédelmi hatóság rövid közleménye szerint az intézkedést azért kellett meghozni, mert „két ukrán cég, a Konti és az AVK megsértette a termékmegjelölési szabályokat”.
A Konti, az AVK és a milliárdos Petro Porosenko ukrán államfő tulajdonában álló Roshen szállította az ukrán édesipari termékek döntő részét Oroszországba.
A Roshen a Tibi csokit is gyártó Bonbonetti Choco Kft. többségi tulajdonosa. A világ egyik legnagyobb édesipari cégének számító ukrán konszern termékei 35 országban vannak jelen. A Candy Industry című brit szakfolyóirat adatai szerint bevételét tekintve tavaly mintegy 1 milliárd dollárral a 20. legjelentősebb volt a nemzetközi édesipari mezőnyben.
A Konti és az AVK a megbuktatott oroszbarát Viktor Janukovicsot támogató Régiók Pártjához tartozó üzletemberekhez kötődik. A Roszpotrebnadzor, az orosz fogyasztóvédelmi hatóság még júliusban megtiltotta a Roshen-termékek importját, mert „a minőségük nem az előírásoknak megfelelő volt”.
Egyre bővül a lista
Oroszország ugyancsak júliusban megtiltotta a tej és a tejtermékek behozatalát Ukrajnából, hivatalos indoklás szerint azért, mert azok ismeretlen eredetű pálmaolajat tartalmaznak, ami veszélyt jelenthet a fogyasztókra.
Oroszország már korábban megtiltotta az ukrán burgonya, valamint a sertéshús importját, továbbá három ukrán cég alkoholtermékeinek, valamint 7 vállalat zöldség-, gyümölcs, és halkonzerveinek a behozatalát.
Csökkent az orosz import Ukrajnából
Oroszország importja a szomszédos Ukrajnából éves szinten 23,8 százalékkal, 7,096 milliárd dollárra esett az idei első hét hónapban az egy évvel korábbi 9,311 milliárd dollárról.
Eközben az orosz kivitel 15,3 százalékkal, 13,179 milliárd dollárra nőtt. Összességében az áruforgalom 2,2 százalékkal, 20,276 milliárd dollárra mérséklődött a július végével záródott idei elő hét hónapban – az orosz statisztikai hivatal adatai szerint.
Oroszországnak 6,083 milliárd dollár többlete alakult ki az Ukrajnával folytatott kereskedelemben az első hét hónapban, ami jócskán felülmúlta az egy évvel korábbi 2,117 milliárd dollár aktívumot.