Jól megcsúszott az euró is
Az euró 14 hónapos mélypontjára esett tegnap a dollárral szemben az Európai Központi Bank váratlan kamatvágása után, ezt követően Mario Draghi még egy eszközvásárlási programot is bejelentett. A befektetők azonban ma már az amerikai gazdaság állapotáról érkező hírekre figyelnek, hiszen délután teszik közzé az átfogó augusztusi foglalkoztatási adatokat. A vártnak megfelelő, vagy azoknál jobb adatok újabb lendületet adhatnak a dollárnak, még nagyobb nyomást helyezve ezzel az aranyhoz hasonló, dollárban jegyzett termékek árfolyamára.
Tegnap vegyes adatok érkeztek az Egyesült Államokból, a vártnál jobb szolgáltatóipari adat közzétételét követően azonban lefelé fordult az arany jegyzése, csökkent a nemesfém menedékszerepe a piacon. Az ISM intézet szolgáltatóipari mutatója 9 éves csúcsra, 59,6 pontra emelkedett az elemzők által várt 57,7 pontra való mérséklődés helyett.
A spot arany árfolyama ma hajnalban 1 260 dollár alá esett, innen azonban kisebb emelkedésnek indult, jelenleg 1 264,4 dollár körül kereskednek vele.
Árfolyamcsökkenéssel zárhatja heti kereskedését az olaj
A tegnap délután közzétett EIA jelentés megfogta az olaj csökkenését, de így is gyengüléssel zárhatja a hetet.
Az amerikai WTI olaj jegyzése 94,3-94,4 dolláros szintekről pattant vissza, ma kismértékű emelkedést mutat az árfolyam. A Brent olaj 101,8 dolláros szint közeléből fordult, ma ismét áttörte a 102 dolláros ellenállást. Mind a két típusú olaj gyengüléssel zárhatja heti kereskedését.
Meglepetés volt az EKB bejelentése
Az Európai Központi Bank tegnapi kamatdöntő ülésén hozott intézkedések meglepetésként hatottak a piacokon. Az amerikai dollár jelentősen erősödött az euróval szemben, mely az olaj árára negatív hatással volt. Az amerikai Energiaügyi Minisztérium délután 5 órakor tette közzé a kőolajkészletekkel kapcsolatos legfrissebb jelentését. A múlt héten az olajkészletek a várakozásoktól elmaradó mértékben, 905 ezer hordóval zsugorodtak. A benzinkészletek azonban jóval a konszenzust meghaladóan estek, a várt 1,4 millió hordós csökkenéssel szemben 2,32 millió hordóval apadtak a készletek. Ez az érték az üzemanyag iránti felpörgő keresletet jelezhette. A dízel és a fűtőolaj készletei 605 ezer hordós emelkedést mutattak az elmúlt héten. A finomítók kapacitása azonban némileg csökkent, mely a szeptember-októberi szokásos karbantartási munkálatoknak is betudható volt. A létesítményeket a kora őszi időszakban állítják át a téli üzemanyag-keverék előállítására. Továbbá hatással lehet még az árfolyamra a mai NATO csúcs, valamint az Európai Unió szerda óta tartó ülésének kimenetele. A két szervezet az ukrajnai krízis kezelésével kapcsolatban ült össze, az Unió ma jelentheti be az Oroszországgal szembeni új szankciókat is.
Az októberi szállítású WTI olaj árfolyama jelenleg 94,7 dollár körül ingadozik hordónként. A szintén októberi szállítású Brent olajjal 102,0 dolláron kereskednek.