Szúrópróba szerűen vizsgálódtak
A több mint ezer szerződésállományból 112 szerződést vizsgált a Közbeszerzési Döntőbizottság az alapítványok saját kezdeményezésére és az ügyészség indítványára, ebből a KBD csak 66 ügyben szabott ki büntetést.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
A Pallas Athéné alapítványok az Alkotmánybíróság döntése után május 13-án önként kérték a Közbeszerzési Döntőbizottságot, hogy vizsgálja meg az alapítványok szerződéseit.
Mintha mi sem történt volna
A KBD megállapította, hogy az alapítványok által létrehozott három cég piaci alapon végzi a tevékenységét a nyereség realizálása érdekében, így nem tartoznak a közbeszerzési törvény hatálya alá – tájékoztat az alapítványok közleménye. Az alapítványok a hatóságok döntéseit tudomásul veszik, hiszen az az Alkotmánybíróság döntését követően kialakult új jogi helyzet következménye. Az alapítványok a 8 millió forint feletti beszerzéseikre közbeszerzést írnak ki.
Hangsúlyozták, a vizsgáltatok gyors befejezésével újra az oktatási, értékteremtő szakmai munkára összpontosíthatnak, és felidézték, hogy eddig már több mint 800 oktatási és kutatási támogatásról hoztak határozatot.