Megveszi a maradékot is
A Lufthansa 2008-ban szerzett 45 százalékos tulajdonrészt a belga légitársaságban, csütörtökön pedig aláírják a maradék 55 százalék megvásárlásáról szóló megállapodást is. A napilap birtokába jutott információk szerint a Lufthansa 2,6 millió eurót fizet a belga társaságért. Az összeget a légitársaság szóvivője nem kívánta megerősíteni.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]
A tájékoztatás szerint a német cég új repülőgépekkel fejlesztené, további tengeren túli és rövid távú, fapados járatok indításával tenné gazdaságosabbá a belga leányvállalatot.
A brüsszeli központú Brussels Airlines-t 2005-ben alapították, majd anyagi nehézségek miatt tulajdonrészének közel felét 2008-ban értékesítette. A légitársaság 49 repülőgéppel rendelkezik, 3400 alkalmazottja van és 62 célállomáyra, mintegy 5,8 millió utast szállít évente. A légitársaság a felvásárlást követően még legalább két évig használja majd a Brussels Airlines nevet.
Megérezte a sztrájkok hatását a Lufthansa
A Lufthansa Csoport hozzávetőlegesen 7,6 millió utast szállított novemberben, ami 5,9 százalékos növekedésnek felel meg az előző év hasonló időszakához képest. A kínálatban elérhető utaskilométer 9,3 százalékkal volt magasabb, az értékesítés pedig 10,1 százalékkal nőtt, ennek következtében a kapacitáskihasználtság fél százalékponttal 75,8 százalékra nőtt – derült ki a cég tájékoztatójából.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A két légitársaság növekedése többek között a Lufthansa-sztrájkra vezethető vissza, amely során a Lufthansa Csoport többi légitársasága nagyobb gépekkel közlekedett a Németországba induló, vagy onnan érkező járatokon. November folyamán a pilótákat tömörítő Vereinigung Cockpit szakszervezet hat napra hirdetett sztrájkot.
A Lufthansa mintegy 4500 járatot volt kénytelen törölni, ami több mint félmillió utast érintett. A munkabeszüntetések a Lufthansa Csoport profitját nagyságrendileg 100 millió euróval csökkentik a negyedik negyedévben. A sztrájkok ellenére a Lufthansa 5,8 százalékkal több utast szállított, mint az előző év azonos időszakában, amikor is a légiutas-kísérőket tömörítő UFO szakszervezet egy hétnapos munkabeszüntetést tartott, ami jelentős számú járattörléshez vezetett.