Sötét mód ikon
2026 június 10
Újabb kamatcsökkentés jöhet a lengyeleknél

Újabb kamatcsökkentés jöhet a lengyeleknél

Jacek Rostowski szerint „komoly hiba lenne” felfüggeszteni a három hónapja kezdett kamatcsökkentési folyamatot, aminek az egyik hatása az lenne, hogy nőne a munkanélküliség. A lengyel központi bank szerdán 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot 4 százalékra, a harmadik egymást követő hónapban döntött kamatvágásról. A jegybank ugyanakkor jelezte, szünetet tarthat, hogy kiderüljön, milyen hatásai voltak a kamatcsökkentéseknek.

Miközben egész Európa, sőt a világ országainak GDP-je erősen megsínylette az elmúlt éveket, a lengyel GDP rendületlenül nőtt: 2008-ban 5,1 százalékkal, a világgazdaság számára legvészesebb 2009-ben is 1,6 százalékkal, 2010-ben 3,9 százalékkal, 2011-ben pedig 4,1 százalékkal gyarapodott nagy belső piacának köszönhetően az ország. Tavaly azonban jelentősen lassult a növekedési ütem, a lengyel gazdaság már csak mintegy 2,5 százalékkal bővült, idén pedig két százalékos gazdasági növekedés várható. A gazdaság növekedése a harmadik negyedévben 1,4 százalékra lassult a második negyedévi 2,3 százalék és az első negyedévi 3,6 százalék után. Lengyelországban decemberben 13,3 százalékra, kilenc hónapja a legmagasabb szintre nőtt a munkanélküliség az előzetes adatok szerint a novemberi 12,9 százalékról.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.