Sötét mód ikon
2026 július 01
Új naperőművel bővül az ALTEO portfóliója

Új naperőművel bővül az ALTEO portfóliója

Az új naperőművet az ALTEO valósítja meg, az egység várhatóan 2019 első felében kezdi meg üzemszerű működését.

A harmadik tag

A vállalatcsoport első, már termelő 2 megawatt kapacitású naperőműve a Csongrád megyei Domaszék mellett létesült, tavaly decemberben pedig lezárult a monori napelemes projektcégek megvásárlása, aminek révén további 4 megawattos naperőmű projekt került az ALTEO tulajdonába.

Ehhez a portfolióhoz csatlakozik harmadikként a most megvásárolt 6,9 megawatt teljesítményű fotovoltaikus fejlesztés.

„A projektcég az engedélyekkel és a létesítéshez elengedhetetlen 12 hektáros ipari területtel rendelkezik, az erőművet mi fogjuk kiviteleztetni, felépíteni. Vélhetően a jövő év első felében indulhat majd az üzemszerű működés” – mondta el a frissen lezárt akvizíció kapcsán Ifj. Chikán Attila.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

„Várakozásaink szerint évente körülbelül 9000 megawattórányi villamos energiát termel majd a létesítmény, amely körülbelül 4000 háztartás átlagos éves fogyasztásának felel meg” – tette hozzá. 

Az ALTEO Csoport vezérigazgatója kiemelte azt is, hogy a megépülő erőmű a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal engedélye alapján 25 éven keresztül jogosult a kötelező átvételi rendszerben értékesíteni a megtermelt áramot, ezzel biztosítva a fejlesztés megtérülését.

Az ALTEO Nyrt. hazai tulajdonban lévő, modern szemléletet képviselő energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat. Üzleti tevékenysége kiterjed a megújuló és a földgáz-energiahordozókon alapuló energiatermelésre, az energiakereskedelemre, valamint a vállalatok számára történő, személyre szabott energetikai szolgáltatásokra, fejlesztésekre

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.