Kiemelkedő teljesítményt nyújtott az OTP
A nyári időszak ellenére augusztusban sem maradtak távol a befektetők a Budapesti Értéktőzsdétől, így a forgalom 13 százalékkal erősödött az előző év azonos időszakához képest. A BUX index a nyár utolsó hónapjában 1,2 százalékkal zárt magasabban, mint júliusban. A vezető részvények teljesítménye vegyes volt: a négy legnagyobb részvény közül 7 százalékos erősödésével kiemelkedett az OTP, miközben a másik három részvény árfolyama mérsékelten csökkent. A tőzsdetagok részvénypiaci rangsorában nem volt változás, az első három helyen ismét a Concorde, a Wood és az Erste végzett – írta a Budapesti Értéktőzsde közleményében.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]
Folytatódott a nyár eleje óta tartó emelkedő trend, így augusztusban is erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiaci forgalma. A nyár utolsó hónapjában 158 milliárd forint értékben kötöttek üzletet a befektetők, ami meghaladja a tavalyi év azonos időszakában elért 140 milliárd forintot, ugyanakkor némi visszaesés volt az idei júliushoz képest (172 milliárd forint).
Az augusztusi napi átlagforgalom 6,9 milliárd forint volt. A három nyári hónapot tekintve ugyanakkor a napi átlagforgalom 8,1 milliárd forintra bővült a tavalyi 7,3 milliárd forintról.
A tőkepiacok számára a nyár folyamán többségében kedvező volt a befektetői környezet, kisebb megingást elsősorban a Brexit szavazás okozott. A BÉT teljesítménye kiemelkedik a világ tőkepiacai közül, a BUX index tavaly év eleje óta több mint 70 százalékot erősödött.