2024 február 28

Több vállalat megszenvedi a kiberbiztonság mellőzését

Átalakuló piac

Mivel globálisan a menedzselt szolgáltatások piaca várhatóan eléri a 65 billió forint összbevételt 2022 végéig, ezért a kiberbiztonságot már nem tekinthetjük önálló- vagy választható szolgáltatásnak. Sőt, az MSP-k által kínált szolgáltatások szerves részévé vált, csakúgy mint a vevői elégedettség, valamint a biztonsági események minimálisra csökkentése.

A jelentés megállapította, hogy az MSP-k 92 százaléka jelenleg is a szolgáltatás-csomagjuk részeként nyújtják a kiberbiztonságot, és 51 százaléka a működési folytonossághoz elengedhetetlennek tartja. A kiberbűnözők elleni védelem biztosítása a jövőben elsődleges lesz az MSP-k számára.

Szakemberhiány

A számítástechnikai biztonság várhatóan számos módon előmozdíthatja az MSP-k üzleti tevékenységét. A kisebb ügyfelekkel rendelkező MSP-k (a legfeljebb 50 db végfelhasználói munkahellyel) úgy remélik, hogy a portfóliójuk bővítése az informatikai biztonsági védelemmel növelheti reputációjukat (78 százalék) és segíthet új ügyfeleket találni (77 százalék). Eközben a nagyobb vállalatokkal együttműködő szolgáltatók többek között a kiberbiztonság biztosítását tekintik az ügyfelek számára előnyösnek (78 százalék).

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Ugyanakkor a tanulmány azt is feltárja, hogy az MSP-k számos kihívással szembesülnek, amikor bővítik kínálatukat a kiberbiztonsággal. Az MSP-k kétharmada egyetért abban (60 százalék), hogy a fő nehézséget a szakképzett IT biztonsági szakemberek hiánya jelenti, további problémát jelenthet a szolgáltatásaik távoli hozzáférésével és telepítésével kapcsolatos feladatok.

Ez különösen releváns információ a nemzetközileg is egyre gyakoribb zsarolóvírus járványok ismeretében. A minőségi kibervédelem elsőszámú követelmény az MSP-k felé hiszen fontos, hogy olyan programokat használjanak, amelyek hatékonyan észlelik és blokkolják a különböző kártékony programokat.

A legnagyobb fenyegetés

A jelentés szerint az online fenyegetések jelentik a legnagyobb csapást minden méretű vállalkozás számára – a nagyvállalati ügyfelekkel rendelkező MSP-k 54 százaléka jelezte ezt fő aggodalomként, míg a kisebb ügyfelekkel rendelkező MSP-k 49 százaléka.

„Az nem elegendő vagy kielégítő, ha a szolgáltatók egyszerűen beillesztik portfoliójukba a kiberbiztonsági szolgáltatásokat. Egy komoly incidens, mint például egy zsarolóprogram-fertőzés alááshatja a hírnevüket és az ügyfelekkel való viszonyt.” – mondta Vladimir Zapolyansky, a Kaspersky Lab KKV Üzletágának vezetője. „Ezért van szükségük a legerősebb biztonsági megoldásokra, és a Kaspersky Lab elkötelezett a végpontok-, az e-mail szerverek- és a virtuális környezetek védelmében, amelyek segíthetnek az MSP-k számára megfelelő kiberbiztonsági szolgáltatást nyújtani ügyfeleiknek.”

A Kaspersky Lab segítséget nyújt az MSP-knek az IT-biztonsági szolgáltatások egyre növekvő igényeinek biztosításában, és ilyen módon az új ügyfelek megszerzésében. A csomag tartalmazza a Kaspersky Endpoint Security for Business-t, a Kaspersky Endpoint Security Cloud-ot, a Kaspersky Security for Virtualization programot és a Kaspersky Security for Mail Server-t, amely az MSP-k számára biztosít kulcsfontosságú biztonsági funkciókat, például a távfelügyeletet, a felügyelt biztonságot, valamint a mobileszközök biztonságát és kezelését. 

Ha többet szeretne megtudni a Kaspersky Lab MSP Partner Programjáról, kérjük, látogasson el a cég weboldalára. A Kaspersky Lab és a Business Advantage közös kutatása során összesen 569 MSP-t vizsgált, 10 országból.