Indul az IPO buli a kínai piacon. Azt már tavaly decemberben bejelentették, hogy 2014-ben feloldják a nyilvános tőzsdei bevezetések korlátját, ám újdonság, hogy immár azt is tudjuk, melyik az első öt vállalat, amely megkapta az engedélyt: a Neway Valve, a Truking Technology, a Zhejiang Wolwo Pharma, a Guandong Qtong Education és a Guandong Xinbao Electrical Appliances.
A kis- és közepes kaitalizációjú részvények indexei hatalmas eséssel regáltak a bejelentésre, vagyis a piac első reakciója az volt, hogy a tömeges IPO-k szétporlaszthatják a likviditást a kínai parketteken – modta Horváth Ákos, az Equilor elemzője, hozzátéve: közel másfél ezer cégről lehet szó, hiszen 600 cég volt a várólistán, s további 800 jelölt jelentkezését várják.
Mint mondta, nehéz megítélni a befektetők reakcióját. Afféle, „Itt a piros, hol a piros?” játék várható. Elképzelhető ugyanis, hogy elfelejtik a régi papírokat, s „rákattannak” az újakra, de az sem kizárt, hogy az új részvények a Facebook sorsára jutnak.
Miután a jüan befektetés Európából vagy Amerikából nézve egzotikusnak mondható, nem valószínű, hogy tolonganak majd a befektetők a kínai részvényekért. Sanszosabb, hogy a kína indexeket leképező etf-termékek piacán csapódik le a külföldi érdeklődés. De az új részvények kibocsátói joggal számíthatnak a magas megtakarítási hajlandóságú kínai kisbefektetőkre. Ők sincsenek azért olyan kevesen.
13 hónapig tartott a papírszűke
Kínában 2012 novemberében állították le a tőzsdei bevezetéseket. Mégpedig az évtizedenként egyszer esedékes kínai állami vezetőváltás előtt. A hivatalos magyarázat szerint a felügyelet a csalásokat és visszaéléseket akarta felszámolni. Ám a piaci elemzők már akkor is úgy vélték, hogy az intézkedés a kínai részvények árfolyamkarbantartását szolgálja, a papírszűkével ösztönözve a tőzsdei kurzusok emelkedését.
Hogy mi értelme lehet a részvénybőségnek? Nos, az amerikai tapír ténykedése, vagyis a Fed által a piacokat árasztó likviditás szűkítése a tengerentúli eszközök – amerikai részvények, állampapírok – felé fordíthatja a befektetők figyelmét. A kínai piac az újdonság varázsával válaszolhat a kihívásra. Arról nem is szólva, hogy a kínai szabályozás a hosszúra nyúlt „nagyszünetben” a piackonform megoldások irányába mozdult.
