Néhány nap múlva például jön a strandok éjszakája. Ez annyit jelent, hogy a fürdők nem zárnak be a szokásos időpontban, hanem nyitva tartanak azon túl is. Azok csatlakozhatnak a programhoz, aki nem zárnak be tíz óra előtt. Már tavaly is népszerű volt a kezdeményezés, akkor ötvenezer vendég fordult meg a programhoz csatlakozott több mint 30 fürdőben a Strandok éjszakáján. Az idén a – fürdőszövetség várakozásai szerint – megdőlhet ez a látogatószám. A fürdők egyébként szabadon szervezhetnek helyi programokat és biztosíthatnak a vendégeknek kedvezményt.
Nem változtak jelentősen abelépő árak
Ami a strandokat illeti, Magyarország legnagyobb és egyben legkedveltebb vizén, a Balatonon nem igazán változtak a belépő jegyek árai. Az üzemeltetők változatlanul úgy gondolkoznak, hogy a borsos árak elrettenthetik a látogatókat. A bevételt pedig nem igazán a belépőjegyek, hanem a vízparti szolgáltatások és a vendéglátás jelenti.

E szemlélet azért is fontos, mivel az idén is több helyen felvetődött, hogy fizetőssé kellene tenni az eddig belépőjegy nélkül működő strandokat. Az elmúlt esztendők ugyanis. Ezt a szemléletet azonban nem osztják igazán sem a szakmai, sem a vendéglátó ipari szakmai szervezetek. Az a tapasztalat, hogy az utóbbi esztendőkben felértékelődött a Balaton, ezt a folyamatot pedig nem lenne jó megtörni. Becslések szerint az idén várhatóan növekszik a belföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma.
A beruházások több vendéget hoztak
Az is egyértelműnek látszik, hogy van értelme beruházni a strandokba. A velencei strandberuházás felmúlta a várakozásokat. Az idén több olyan hétvége is volt, amikor a városba látogatók száma meghaladta a százezret. A Velence kapuja projekt ugyan több mint kétmilliárd forintba került, ám az ezáltal létrejött turisztikai kínálat bizonnyal sokmillióval növelte a településen a vendéglátásból élők bevételeit.

A budapesti strandok és fürdők belépői nem növekedtek kirívóan az elmúlt esztendőkben. Az egyértelműen biztos, hogy egy-egy fővárosi strandon, vagy fürdőben eltöltött nap nem kis kiadás a családok számára. A Dagály fürdőben például a hétköznapokon kétezer forintért lehet hűsölni. A hétvégén kétezernégyszáz forint a belépő. Így egy négytagú család, ha ezt a hétvégi szórakozást választja, egy szombaton, vagy vasárnap bizony könnyedén ott hagy húszezer forintot.
Ígéretes, hogy folytatódik a meleg nyár
Vannak persze olcsóbb és drágább lehetőségek is. A Csillaghegyi strandon például egységesen kilencszáz forintba kerül egy belépőjegy. Tavaly nem igazán kedvezett az időjárás a strandolónak. Az idén, eddig úgy néz ki, gyökeresen más a helyzet. Hat budapesti fürdő tavalytöbb mint félmillió látogatót könyvelhetett el, ami egyébként csökkenést jelentett a korábbi esztendőhöz képest. Az idei különösen meleg időjárás azonban pozitív értelemben változtathat nagyot a képen.
Az elkövetkező napokban lehet változékony az időjárás, de szinte minden napra harminc, vagy annál magasabb hőmérsékletet prognosztizálnak a meteorológusok. Ez pedig sok jót jelenthet a strandok és a fürdők üzemeltetőinek, s a jól megérdemelt szabadságukat most megkezdő, vagy éppen töltő embereknek egyaránt.