Sötét mód ikon
2026 július 24
Csúszik a görög tárgyalások kezdete

Csúszik a görög tárgyalások kezdete

Biztonsági kifogások

Jorgosz Katrúgalosz a Skai athéni tévének elmondta hogy folynak az előzetes egyeztetések, és a kormányon belül is folyik a vita arról, hogy milyen módon tárgyaljanak az új, immár harmadik mentőprogramról.

A görög pénzügyminisztérium az utóbbi napokban többször is jelezte, hogy július 24-étől, péntektől egyeztetnek a nemzetközi hitelezők szakértői Athénban a görög kormány képviselőivel a csaknem 86 milliárd euró összegű segélycsomagról.

Az Európai Bizottság (EB), az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselői viszont biztonsági megfontolásokra hivatkozva pénteken közölték, hogy addig nem kezdődhetnek el a hivatalos tárgyalások az új hitelprogramról, amíg a megfelelő helyszínt meg nem találják Athénban.

Kedden kezdhetik

Szombaton az athéni pénzügyminisztérium egyik névtelenül nyilatkozó tisztségviselője azt mondta, hogy várhatóan hétfőn kezdődnek meg a tárgyalások, de rá néhány órára egy kormányilletékes már úgy nyilatkozott, hogy a szakértői szintű hivatalos tárgyalások kezdetének időpontját keddre tűzték ki, és a hitelezők delegációinak vezetői csak néhány nappal később érkeznek a görög fővárosba.

Katrúgalosz közlése szerint Evklídisz Cakalotosz pénzügyminiszter más kormánybeli kollégáival együtt valószínűleg személyesen fog tárgyalni a hitelezők szakértőivel, amitől korábban elzárkózott az Alekszisz Ciprasz vezette baloldali kormány.

„Ehhez a ponthoz érve kötelességünk tárgyalni. A pénzügyi összeomlás kilátásaival szembesülve rákényszerültünk a kompromisszumra” – fogalmazott a munkaügyi miniszter.

A görög pénzügyminisztérium augusztus 20-ára le akarja zárni a tárgyalásokat, amikor is több mint 3,3 milliárd eurót kell visszafizetni az EKB-nak. A hitelezők augusztus 12-13-át emlegették mint a megállapodás megkötésének céldátumát.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.