Sötét mód ikon
2026 június 30
Tíz év harmóniája tört meg Németországban

Tíz év harmóniája tört meg Németországban

Elemzők minimálisan nagyobb, 5,1 százalékos gazdasági visszaeséssel számoltak a tavalyi évről. Az Európai Unió legnagyobb gazdasága 2019-ban 0,6 százalékkal nőtt, a GDP-növekedés mértéke alig az egyharmadát tette ki a 2018-ban regisztrált 1,5 százaléknak és alig az ötödét a 2017-es 2,5 százaléknak. A koronavírus-járvány következtében a német gazdaság a második világháború óta a legmélyebb válságba jutott, a GDP 9,8 százalékkal csökkent a tavalyi második negyedévben az előző három hónaphoz képest. A harmadik negyedévben a GDP már 8,5 százalékkal nőtt negyedéves szinten.

Előzetes számítások szerint tavaly a lakossági fogyasztás 6 százalékkal esett, az export mintegy 10 százalékkal, az import pedig 8,6 százalékkal csökkent, az ipari termelés 9,7 százalékkal, a szolgáltatási ágazat teljesítménye pedig 11,3 százalékkal zsugorodott. Eközben az állami kiadások 3,4 százalékkal nőttek, az építőipari beruházások pedig 1,5 százalékkal emelkedtek. Az államháztartás nyolc év többlet után a tavalyi évet mínuszban zárta. A szövetségi kormánynál, a tartományoknál, a társadalombiztosítási alapoknál és az önkormányzatoknál 158,2 milliárd euró deficit keletkezett, ami a GDP 4,8 százaléka. Egy évvel korábban 1,5 százaléknyi GDP-arányos többlet alakult ki.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.