A munka az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában hazai forrásból valósul meg, a kivitelezést a He-Do Kft. végzi. A beruházás része a modern városok programnak – mondta az eseményen Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. A tárca kiemelt feladatnak tartja, hogy országszerte bővüljön a közút- és vasúthálózat, a cél az, hogy Magyarország bármely pontjáról 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos út – tette hozzá. Úgy fogalmazott: stratégiai szempont, hogy az autóutak, autópályák elérjenek az országhatárig. Miskolc és Tornyosnémeti között is azért épül meg az M30-as autópálya, hogy Kassára az eljutás minél jobb legyen.
A 2024-ig tartó országos útprogram teljes költségvetése eléri a 3200 milliárd forintot, ennek nagyobbik hányadát a hazai büdzsé állja – mondta. Az államtitkár szólt arról is, hogy a közlekedési fejlesztésekből profitál Miskolc is. A most kezdődő beruházás tartalmazza a tehermentesítő út I. és II. szakaszának fejlesztését, a Vörösmarty utca kapacitásbővítését és a vasúti vágányokon átívelő Y-híd megépítését. A kivitelezés 2020-ban kezdődik, a munka leghamarabb 2022. végére készülhet el.