Sötét mód ikon
2026 június 10
Tehénbemutatót tartanak a demonstráló termelők

Tehénbemutatót tartanak a demonstráló termelők

A tiltakozás oka továbbá az európai tejpiaci válság miatt kialakult önköltség alatti árak is. A tárca egyúttal fel kívánja hívni a kiskereskedelmi vállalkozások figyelmét arra, hogy csak
tisztességes gazdasági szereplőkkel tartsanak fenn üzleti kapcsolatot.

Ezen kívül kifejtették, hogy Magyarországon a nyerstej árak tovább csökkentek, most kilogrammonként 55-72 forint között vannak; a tej önköltsége pedig 95-105 forint közötti.

Így néz ki a menetrend
Hétfőn a tervek szerint 9 óra 30 perckor Budapesten, a III. kerületben, a Bécsi úton az Országos Kereskedelmi Szövetség székházánál kezdődik a tüntetés. Itt tenyészállat-bemutatót tartanak, majd várhatóan petíciót adnak át Vámos Györgynek, az OKSZ főtitkárának. Ezt követően „tehénmenetelés” következik a fővárosban, a II. kerületi Keleti Károly utcába a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) székházához.

Oda várhatóan 11 órakor érkeznek, és átadnak egy petíciót Oravecz Mártonnak, a Nébih elnökének. A tehenekkel ezután továbbvonulnak a Lánchídon át az V. kerületbe, a Széchenyi utcába a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) székházához. Ott – várhatóan 12.30 és 13.00 óra között – petíciót adnak át az illetékeseknek, majd a teheneket elszállítják az istállóba – közölték a demonstráció szervezői.

Az eddigi lépések is a kívánt célt szolgálták

Az FM tájékoztatása szerint az eddigi támogatási és piacszabályozási kormányzati lépések az Európai Bizottságnál mind azt a célt szolgálják, hogy tejet termelni kiszámítható módon,
jövedelmezően lehessen. Emellett pedig a hazai fogyasztók egészséges, biztonságos magyar tejet, tejtermékeket fogyasszanak.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A hatóságok eddig és a jövőben is kiemelt figyelmet fordítanak az élelmiszerhamisítók és az áfacsalók kiszűrésére, valamint megtalálására. Az ezzel kapcsolatos feladatok még szorosabb összehangolása érdekében a szaktárca haladéktalanul egyeztetést kezdeményez a Nemzetgazdasági Minisztériummal, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.