A MÁV-START 42, a GYSEV 6 villamos motorvonat beszerzésére írt
ki közös nyílt közbeszerzést 2012 őszén, a szállítási szerződést
2013 márciusában írták alá a nyertes Stadler Busnang céggel a 48
Flirt motorvonat szállítására. A 267 millió euró értékű
közbeszerzés finanszírozását 85 százalékban az Európai Unió
Kohéziós Alapjából, 15 százalékban hazai finanszírozásból fedeztek.
A vasútfejlesztések az utasforgalom biztonságát, a
szolgáltatási színvonal emelését szolgálják – tette hozzá Tasó
László felidézve, hogy az idén további 21 Flirt beszerzésére írt
alá megállapodást a MÁV-START és a gyártó Stadler cég, és hamarosan
a GYSEV számára is 10 új motorvonat beszerzésére nyílik lehetőség.
Tasó László elmondta, hogy a MÁV START-nál már 102, a GYSEV-nél
10 Flirt korszerű motorvonat közlekedik.
Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány a 2020-ig tartó
uniós fejlesztési ciklusban 150 milliárd forintot fordít az
elővárosi közlekedés fejlesztésére, köztük motorvonatok
beszerzésére. A vasúti beruházások során a gördülő állomány
bővítése mellett felújítják a pályaudvarokat is, illetve növelik a
kapacitást, például a fővárosi repülőtéri összeköttetéssel – mondta
az államtitkár.
Csépke András, az MÁV-START Zrt. vezérigazgatója arról beszélt,
hogy az új járművek közlekedtetése a szolgáltatási színvonal
emelkedésével, az utasszám emelkedésével jár, illetve javítja a
vasutasok munkakörülményeit.
Kövesdi Szilárd, a GYSEV vezérigazgatója elmondta, hogy a
hálózatukon közlekedő 10 Flirt motorvonat eddig 400 ezer kilométer
futott és csökkent a menetidő is.
A vasúttársaságok tájékoztatása szerint a GYSEV Flirt
motorvonatai a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd és a Sopron-Győr
szakasz mellett már az újonnan villamosított Szombathely-Csorna
szakaszon is közlekednek.
A MÁV-START kötelékéből Budapest elővárosában a vonatok csaknem
kétharmadát lehet Flirt motorvonatokból kiállítani.
Az akadálymentesített járművek 211 ülőhellyel rendelkeznek,
végsebességük 160 kilométer óránként.
A motorvonatokon korszerű utastájékoztató rendszer,
légkondicionált, kerekesszékek és kerékpárok fogadására is alkalmas
utastér, mozgáskorlátozottak által is könnyen használható mosdó,
WiFi, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati
csatlakozók vannak – közölték a vasúttársaságok.