Hektáronként 900 ezer forint
Nagy István, az egyik helyi gazda területén megtartott sajtótájékoztatón elmondta, mintegy 3,5 milliárd forintot nemzeti, a fennmaradó másfél milliárd forintos összeget pedig de minimis forrásból kapják majd meg a gazdálkodók. A hektáronkénti átlagosan 900 ezer forintos támogatási összegből 600 ezer forintot a tárgyévben, 300 ezer forintot pedig a következő év első harmadában fizetik ki számukra – tette hozzá az államtitkár.
Emlékeztetett, az európai uniós szerkezetátalakítási támogatás kiesésével a kormány az átmeneti nemzeti támogatások segítségével biztosítja azt, hogy a termelők hozzájussanak a termeléshez szükséges támogatáshoz. Támogatás nélkül „szabadjára engedni” egy ilyen ágazatot súlyos hátrányt, végső esetben annak megszűnését jelentette volna – mondta Nagy István.
Idén még mindenki kap támogatást
Vélekedése szerint nemcsak a dohánytermelésben foglalkoztatott 20 ezer ember megélhetése került volna veszélybe, hanem elveszett volna a szakmába fektetett eszközpark és a gyakorlati tudás is. Az államtitkár elmondta, idén még minden dohánytermelő várhat támogatást, mivel az eredetileg 2014-re meghirdetett, de 2015-ben kifizetendő támogatás keretében a Burley dohányfajtánál hektáronként közel 500 ezer forintot, a Virginia esetében közel 660 ezer forintot kaphatnak meg a termelők.
A gazdálkodóknak ezzel kapcsolatban nincsen dolguk, a megemelt összegeket ez erről szóló rendelet megjelenése után várhatóan június végén utalja át számukra a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal – közölte Nagy István.
Szabolcsban négyezer hektáron termelnek dohányt
Simon Miklós, a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón elmondta, a dohánynak nagyon fontos szerepe van Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mezőgazdaságában, az ágazat főleg alacsony iskolai végzettséggel rendelkező embereket foglalkoztat. A megyében mintegy 4 ezer hektáron termelnek dohányt, csak a nyírbátori térségben ezer hektárnyi ültetvényt gondoznak – mondta a kormánypárti politikus.