Nem lesz fennakadás
A munkabeszüntetést nem a vezető banktisztviselők tervezik, hanem a biztonsági szolgálat, valamint a technikai kiszolgáló személyzet tagjai, akik magasabb bért követelnek. Az őket képviselő United szakszervezet, amely a legnagyobb érdekképviselet Nagy-Britanniában, az intézmény 3600 dolgozójának mintegy 2 százalékát szavaztatta meg a sztrájkról. A 323 éves intézményben a munkabeszüntetés július 31-én kezdődik és négy napon át tart a tervek szerint.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]
Nagy-Britanniában 2020-ig évi legfeljebb egy százalékkal nőhet az állami alkalmazottak bére, miközben az infláció májusban éves szinten 2,9 százalék volt. A BoE az idén 1 százalékos béremelést már végrehajtott.
A Bank of England hétfőn jelezte, hogy „van forgatókönyve egy sztrájk esetére, a tervezett munkabeszüntetés semmilyen formában sem okoz fennakadást az intézmény munkájában”.
Tíz éve nem voltak ilyen közel az emeléshez
Változatlanul hagyta alapkamatát a Bank of England, bár a monetáris tanács nyolc tagja közül hárman 0,25 százalékpontos kamatemelésre voksoltak.
A brit jegybank döntése a tavaly augusztusban kialakult monetáris alapállást erősítette meg. Az akkori kamatdöntő ülésen a bank 0,25 százalékos újabb történelmi mélypontra csökkentette alapkamatát a több mint hét évig érvényben tartott 0,50 százalékról, amely szintén mélységi rekord volt.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A Bank of England abban a hónapban a kamatcsökkentés mellett 435 milliárd fontra (több mint 150 ezer milliárd forintra) emelte a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet az addig kihelyezett 375 milliárd fontról, és külön tízmilliárd fontos eszközvásárlási programot is meghirdetett befektetési besorolású vállalati kötvényekre.
A kamatdöntő ülésen a monetáris testület e kiterjesztett eszközvásárlási program folytatásáról egyhangúlag döntött.
A szegényebbek érzik meg a Brexitet
A nemzetközi kereskedelem elé emelt akadályok aránytalanul nagy mértékben sújtják a társadalom legkevésbé tehetős tagjait, mivel inflációt gerjesztenek és szűkítik az érvényesülési lehetőségeket – közölte a brit jegybank kormányzója, Mark Carney.