A sztrájk oka
A sztrájkot azzal indokolják, hogy már három éve eredménytelenül tárgyalnak a LOT vezetésével a bérkifizetési feltételekről. A sajtóértekezleten elhangzottak szerint a kedden hajnalban kezdődő tiltakozás a varsói Chopin repülőteret és az onnan induló járatokat érinti majd. Az aznap érkező LOT-járatokat viszont fogadnák. A sztrájkot határozatlan időre hirdetik meg.
Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)
Az akciót jóváhagyó csütörtöki szakszervezeti szavazáson az erre jogosult alkalmazottak 50 százaléka vett részt, közülük több mint 90 százalék a tiltakozás mellett voksolt, a szakszervezet képviselői erre hivatkozva jogosnak tartják az akciót.
Felléptek a sztrájk ellen
A LOT vezetése viszont csütörtökön törvénytelennek minősítette a sztrájkot, azzal érvelve, hogy ezt a légitarsaság dolgozóit tömörítő hat szakszervezet közül csak kettő hagyta jóvá.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A sztrájk a feltehetőleg élénk turisztikai időszakot érinti, tervezett indítása ugyanis az úgynevezett hosszú hétvégére esik, amely Lengyelországban szombaton kezdődik és jövő hétvégéig tart. Állami ünnepek miatt ugyanis jövő kedd, május 1-je és jövő csütörtök, május 3-a is szabadnap.
Ezt olvasta már? Folytatják az óriássztrájkot a franciák
Jóllehet a lakosság továbbra sem támogatja az ágazati tiltakozásokat, az Air France francia légitársaság dolgozói és a francia vasutasok is folytatják hétfőn és kedden gördülő sztrájkjukat.