
Szédítő sebességre kapcsolt a lakáspiac
A magánszemélyek ingatlanhirdetéseit vizsgáló elemzésből az is kiderül, hogy a panellakások átlagos négyzetméterára 31 százalékkal 243 ezer forintra, a téglaépítésűeké pedig 26 százalékkal 349 ezer forintra emelkedett egy év alatt.
Azonban tudjuk, hogy az országos lakáspiac esetén az élénkülésnek az áremelkedés csak az egyik ok, azt is vizsgálni kell, hogy mennyi idő alatt kel el egy-egy lakás, ez ugyanis alapvetően befolyásolja a lakáseladás és az újabb lakásvásárlás menetrendjét. Az idei adatok szerint a panellakások voltak a legnépszerűbbek a lakáspiacon, átlagosan 63 nap alatt kelnek el, míg a téglaépítésű lakások eladásához átlagosan 82 napra van szükség.
“Leegyszerűsítve minél kisebb egy lakás, annál gyorsabban eladható, különösen, ha panelről van szó. Egy év alatt mintegy 10 nappal csökkent az ingatlanok átlagos értékesítési ideje.” – értékelte az adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A szakértő szerint még mindig megfigyelhető a panelek 30 százalék körüli árelőnye, ennek is köszönhető a népszerűségük. Szintén a lakáspiac erősödését, ezen belül a kereslet fokozódását mutatja Balogh László szerint az, hogy az idén havi átlagban 1,3 millióan kerestek lakást az ingatlan.com-on, ami 36 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
Ezek mennek a fővárosban
A panelek forgási sebessége – talán annyira nem is meglepő módon – a fővárosban a leggyorsabb, itt ugyanis átlagosan 51 nap alatt találnak gazdára ezek az ingatlanok.
“Annak ellenére gyorsan eladhatóak budapesti a panelek, hogy az átlagos négyzetméteráruk az előző év azonos időszakéhoz képest 30 százalékkal 288 ezer forintra nőtt” – emelte ki Balogh László, utalva a lakáspiaci élénkülést mutató drágulásra.
A téglaépítésű lakások eladására Budapesten is többet kell várni, itt átlagosan 70 nap alatt találnak gazdára az épületek, átlagos négyzetméteráruk pedig 33 százalékkal 421 ezer forintra nőtt éves összevetésben.
“A panelek egyértelműen a lakáspiac slágerei az eladási időt nézve. Ebben főszerepet játszik, hogy jóval olcsóbbak a téglaépítésű társaiknál. Évekkel ezelőtt a panellakások a magas rezsiköltségek miatt nem voltak népszerűek, de mára a fenntartási kiadások alacsonyabbak, ami szintén a paneleknek kedvez” – mondta Balogh László.
Hódít a panel vidéken is
Bár a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban az összesített átlagot nézve hosszabb idő alatt kelnek el a lakások, mint a fővárosban; a panelek népszerűsége ezekben a városokban is jól látszik. A megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban a panellakásokat 75-89 nap alatt lehet eladni, szemben a téglaépítésű társaikkal, amelyek átlagosan 99-112 nap alatt találnak gazdára.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A vidéki nagyvárosokban is érezhető a panelek árelőnye, hiszen átlagos négyzetméteráruk 153.000 és 185.000 forintra tehető.míg a téglaépítésűeké 194.000-218.000 forintra rúgott az idei év első két hónapjában. Balogh László elmondta, vidéken is nőttek az árak, a paneleknél mérettől és várostól függően 7-34 százalékkal emelkedtek a négyzetméterárak, a téglaépítésűeknél azonban visszafogottabb, 1-11 százalékos volt a drágulás. A szakember közölte: a legkisebb fővárosi panelek kelnek el a leggyorsabban: ezeket átlagosan 44 nap alatt lehet eladni. A másik végletet a vidéki nagyvárosokban lévő téglaépítésű lakások jelentik, utóbbiaknál ugyanis átlagosan 112 nap az értékesítési idő.
Szánjuk rá az időt
Ez azért fontos, mert az elemző szerint egy-egy lakáseladás, ha lakásvásárlással, azaz költözéssel párosul, akkor több hónapot vehet igénybe, különösen akkor, ha a továbbköltözéshez hitelre is szükség van.
Megkérdezték Gergely Pétert, az ingatlan.com csoporthoz tartozó Bankráció.hu hitelszakértőjét erről és ő azt mondta, egy-egy lakáshitelt átlagosan 91 nap alatt folyósítanak a bankok sikeres hitelbírálat esetén. Így a lakáseladás utáni részben hitelből történő lakásvásárlásnál a banki átfutási idővel is számolnia kell.
A Bankráció.hu szakértője szerint a hitelfolyósítás azzal gyorsítható fel, hogy előzetesen tájékozódunk a hitel ajánlatokról – erre jó internetes hitelkalkulátorok vannak – valamint arról,hogy a legjobb hitelekhez milyen szempontoknak kell megfelelnünk. Fontos, hogy a hiteligénylő időben beszerezze a szükséges dokumentumokat és mielőbb megtalálja a kiszemelt ingatlant, bár ma már több banktól igényelhető az úgynevezett hitel-előbírálati igazolást, még azelőtt, hogy megtaláltuk volna a megfelelő lakást.
“Az is lényeges, hogy a hiteligénylő tisztában legyen a pénzügyi mozgásterével, hitelképességével. Ha ugyanis kiderül, hogy a kialkudott ár kifizetéséhez mégsem kap elég hitelt a lakásvásárló, akkor nehéz helyzetbe kerül, sőt, akár meghiúsulhat a vásárlás” – mondta Gergely Péter.
Az ingatlan.com szakértői arra számítanak, hogy a jövőben folytatódhat az élénkülés az országos lakás- és lakáshitelpiacon, ám a bővülés mértékére egyelőre nehéz előrejelzést adni, a piaci helyzet ugyanis nagyban függ attól, hogy az állami lakástámogatások miatt elinduló fejlesztések eredményeként mikor kerülnek piacra nagyobb – több ezres – tételben az új lakások.