Emelkedő forgalom
A részvénypiac múlt heti forgalma 83,17 milliárd forint volt, szemben az előző heti 75,14 milliárd forinttal.
A vezető részvények közül a legjobban az OTP-papírok árfolyama nőtt, 5,82 százalékkal, 6730 forintra. A Mol részvényekért pénteken 15 960 forintot, a hétfőihez képest 4,42 százalékkal többet kellett fizetni. A Richter árfolyama 2,5 százalékkal emelkedett, a Magyar Telekom-részvények értéke 1,8 százalékkal 436 forintra csökkent.
Emelkedéssel indult a hét
Hétfőn a Richter és a Mol húzta a BUX-ot, azonban a vezető részvények mindegyike emelkedéssel zárta a napot. A régiós piacokhoz képest ugyan nem volt kiugró a BUX teljesítménye, a nyugat-európai tőzsdékhez képest viszont nagyon jól szerepelt.
Kedden a BUX záróértéke 25 255,40 ponttal 6 éves csúcsot döntött, a magyar piac a régiós és a nyugat-európai piacokat is felülteljesítette, a BUX index magas forgalom mellett tudott emelkedni. A BUX erősödése főként az OTP 3,4 százalékos emelkedésének volt köszönhető, a bankpapírból 16 milliárd forintnyi részvény cserélt gazdát.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Szerdán folytatódott, bár a korábbi napok tendenciájához képest valamelyest lassult az emelkedés a BÉT-en, a Magyar Telekom kivételével valamennyi részvény árfolyama nőtt, illetve a Mol stagnált.
Megvan az új stratégia
A Budapesti Értéktőzsde Igazgatósága elfogadta a társaság ötéves, 2016-2020 időszakra vonatkozó stratégiáját, amelynek célja egy olyan átfogó tőkepiac- és tőzsdefejlesztési program megvalósítása, amelynek eredményeképpen a tőzsde hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez és versenyképességéhez közép- és hosszú távon – mondta el Nagy Márton, a BÉT Igazgatóságának elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Jött egy bukkanó
Csütörtökön viszont csökkent a BUX, elsősorban a Richter és a Magyar Telekom részvényeinek esése miatt. A tőzsdék azt követően kezdtek el jelentősen esni, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a kamatdöntő ülés után arra utalt, esetleg ez volt az utolsó kamatcsökkentés.
Pénteken a részvénypiac forgalma 16,8 milliárd forint volt, a nemzetközi piacon is jó volt a hangulat. A Budapesti Értéktőzsdén a Mol papírja volt a favorit, amely majdnem 3 százalékot erősödött, az OTP árfolyama 1,2 százalékkal javult.
Mire spekulálnak Csányiék Szingapúrban?
Gyúrhatnak a felminősítésre, spekizhetnek az EKB kamatdöntésére, de a magyar kamatvágásoktól bolondított elemzői modellek is adhattak vételi szignált. És akkor az ébredő vulkánként viselkedő BUX-ról még nem is szóltunk. Olvastad már?
Nagyon vették az OTP-t
A Mol péntekre 675 forinttal, 4,42 százalékkal 15 960 forintra erősödött egy hét alatt, 16,22 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 370 forinttal, 5,82 százalékkal 6730 forintra nőtt, forgalmuk 50,65 milliárd forintot tett ki a kereskedési hét végén.
A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,8 százalékkal 436 forintra mérséklődött pénteken, forgalma 4,81 milliárd forint volt a héten. A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 2,5 százalékkal 5340 forintra nőtt, a részvények forgalma 10,98 milliárd forintot ért el a hét végére.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1733,31 ponton zárt pénteken, ez 2,82 pontos, 0,16 százalékos emelkedés volt az előző heti záráshoz viszonyítva.