Sötét mód ikon
2026 június 08
Schulz: nem jelenthet problémát egymillió menekült befogadása

Schulz: nem jelenthet problémát egymillió menekült befogadása

Európa álmai

Martin Schulz szerint Ferenc pápának Európáról mondott beszédét terjeszteni kell és minden európai fővárosban el kell olvasni, főleg azoknak, akik azt hiszik, a migráció csak Németországra tartozik.

„A több mint 500 milliós Európában nem jelenthet problémát egymillió menekült befogadása, ha megosztjuk a terheket” – hangsúlyozta.

Az Európai Parlament elnöke úgy fogalmazott, Ferenc pápa az Európa egysége melletti elkötelezettségéért kapott Károly-díj átvételekor mondott beszédében „európai álmait” sorolta fel.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”81″]

Martin Schulz hangsúlyozta, hogy a megvalósítandó álmok közé tartozik az is, hogy tegyenek a „legaktívabb európai generációt”, vagyis a fiatalokat sújtó munkanélküliség ellen.

Vannak, akik csak részidőben európaiak

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a sajtóértekezleten azt hangoztatta: azoknak kell elolvasni Ferenc pápa beszédét, akik másokkal ellentétben nem „teljes, hanem csak részidőben európaiak”.

A két uniós vezető egyaránt sajnálatát fejezte ki Ahmet Davutoglu török miniszterelnök lemondása miatt, hangsúlyozva, hogy az EU-val együttműködő partner jelentette be távozását. Reményüket fejezték ki, hogy Davutoglu utódjával is eredményes közös munkát tudnak folytatni.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.