15 perces
Erősödéssel zárta a hetet a BUX határidős indexe, köszönhetően elsősorban a MOL teljesítményének, de a Richter is érdemben hozzá tudott járulni az emelkedéshez. A 19800-as szint így megtartotta az árfolyamot, csütörtökön már 20000 fölött tudott zárni. Ez alapján kezdődhet emelkedéssel a hét, a 20300-as ellenállás irányába folytathatja az útját az árfolyam, ennek az áttörése lenne szükséges a további emelkedéshez, érdemes lehet figyelni a következő pár napban erre az értékre. Gyengülés 19800 letörése esetén következhet, ez egyelőre kevésbé valószínű.
Napi
Pattanni tudott 20000 alól a határidős index, a hetet már a lélektani érték fölött zárta. Ezzel vége szakadhat a rövid korrekciónak, illetve a csatorna alsó szárának tesztelése is elmaradhat ebben a körben. 20300 áttörése szükséges a további emelkedéshez, ez esetben újra az alakzat felső szára kerülhet előtérbe, amit már 20500 fölött találunk. Jelenleg tehát mind rövid, mind hosszú távon jó kilátások mellett folyhat a kereskedés, folytatódhat a 16000 alól indult emelkedő trend.

