A közlemény szerint 2020 végén már közel 238 ezer pénztártag gyarapította nyugdíjcélú megtakarításait a társaságnál. A pénztár közölte: a befizetések összege tavaly közel 9 százalékkal emelkedett 2019-hez képest, részben az innovatív bankkártyás fizetési lehetőségeknek és az online is elérhető szolgáltatásoknak köszönhetően. Tavaly a pénztárhoz érkező mintegy 25 milliárd forintnyi befizetés 76 százaléka az egyéni befizetésekből származott – részletezték.
A munkáltatók összesen 5,8 milliárd forintnyi hozzájárulást utaltak dolgozóik után a nyugdíjpénztárhoz – tették hozzá. Tavaly több mint 16 ezer bankkártyás tranzakciót indítottak a pénztártagok és összesen 1,1 milliárd forintot fizettek be bankkártyáik segítségével – ismertették.
Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója a közlemény szerint elmondta: továbbra is azon dolgoznak, hogy gyarapítsák ügyfeleik megtakarításait és fejlesszék a digitálisan elérhető szolgáltatásaikat a biztonságos és kényelmes ügyintézés érdekében. „Meggyőződésem, hogy 2020-ban a magyarok sikeresen vizsgáztak a hosszú távú öngondoskodás terén” – így fogalmazott az ügyvezető.