Sötét mód ikon
2026 július 25
Regling: két-három év, és vége a válságnak

Regling: két-három év, és vége a válságnak

Klaus Regling a portálnak adott interjúban azt mondta: „szép eredményeket értünk már el, még két-három év, és az összes euróövezeti országnak három százalék alatt lesz a GDP-arányos költségvetési hiánya és a legjobb úton haladnak majd a nullszaldós költségvetés felé. A versenyképesség terén is szépen hozzák be lemaradásukat azok az országok, amelyek az elmúlt évben nagy visszaesést szenvedtek el”. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a görögországi fejleményekről alkotott korábbi elképzelések túl optimistának bizonyultak.

Klaus Regling felhívta a figyelmet arra, hogy Olaszországban veszélyt jelenthet az adósságszolgálati válság rendezésében elért eredményekre egy esetleges politikai visszarendeződés. „Mario Monti miniszterelnök reformpolitikája sikeresen csökkentette a kamatokat, ezt azonban nem szabad adottságnak tekinteni. Egy politikai fordulat pillanatok alatt meg tudja semmisíteni az elért eredményeket” – mondta.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.