A német nagyvárosokban valóságos aranyláz tört ki az idén. A láz persze nem holmi ércbányákkal, hanem az ingatlanpiaccal kapcsolatos. Pontosabban a lakásárakkal és a lakbérekkel. 2009-ig mindkettő nagyjából az inflációnak megfelelő arányban drágult. 2010-től kezdve azonban az emelkedés mértéke jóval meghaladta a pénzhígulásét. A Der Spiegel statisztikájából egyértelműen kitűnik, hogy elsősorban a nagyvárosokban szabadultak el a lakásárak és a lakbérek. 2007-hez képest öt év alatt Hamburgban az árak 42, a lakbérek 23 százalékkal nőttek. Münchenben a drágulás aránya 37 és 18, Berlinben 35 és 28, Frankfurtban 23 és 18, Kölnben 16 és 12 százalék. Ezek a számok nemhogy a reálbérek emelkedését, de még az inflációt is jelentősen felülmúlják.
A jelenséget érzékelve a szövetségi kormány építésügyi minisztere, Peter Ramsauer is kénytelen volt megállapítani november végi nyilatkozatában, hogy a német lakáspiacon „érzékelhető változások mennek végbe”, miután „egyre több városban és régióban szűk keresztmetszetek alakultak ki” a lakásfronton.
A jelenség hátterében több ok áll. Az egyik az euró stabilitásába, értékállóságába vetett bizalom megrendülése – legalábbis a német népesség tehetősebb rétegeinek körében. A pénzüket befektetni akaró emberek szemében egyre kevésbé vonzó az euróban (állampapírban, takarékkönyvben) történő megtakarítás: a kamatok – az Európai Központi Bank konjunktúrát élénkíteni próbáló döntései nyomán – mélyponton vannak. Az ingatlanvásárlás viszont stabil és biztos befektetést ígér – ráadásul a hozadéka (a bérbeadás révén elérhető bevétel) is kiemelkedően magas az értékpapírokéhoz képest. A kereslet élénkülése, az értékpapírok helyett az ingatlanokba áramló jelentős tőke pedig – a piac törvényeinek megfelelően – fölfelé hajtja az árakat.
A lakáshiány másik oka a lakásépítési lendület visszaesése. 1995-ben még több mint 600 ezer lakás épült Németországban. Az állami adókedvezmények megszűnése nyomán azonban 2010-ben már alig 150 ezer volt az új lakások száma. Ráadásul 2002 óta évi átlagban százezer lakás esik ki a „szociális lakás” kategóriából és jelenik meg a szabadpiacon. A négyzetméterenkénti 3-4 eurós lakbér pedig nyomban 7-9 euróra szökik fel, a keresletnek megfelelően.
További forrása a lakásínségnek, hogy a nagybefektetők közül szinte senki nem építtet kisméretű – nyugdíjasok, diákok, egyedülállók által keresett – otthonokat. A túlnyomó többség nagyméretű luxuslakásokban gondolkodik. Márpedig ezekre is mutatkozik (egyre növekvő) kereslet, ami szintén fölfelé hajtja az árakat. München felkapott kerületeiben 5-6000 euróért mérik a lakások négyzetméterét, de az átlagos ár is 4000 euró körül mozog. Hamburg – ezer lakosra számolva itt él a legtöbb milliomos német földön – még a bajor fővároson is túltesz: az Alster mentén fekvő lakások négyzetmétere 14-15 ezer euróba kerül.
A lakásárakat persze követik a lakbérek is. Frankfurtban és Hamburgban az elmúlt 12 hónap alatt öt százalékkal emelkedtek, Berlinben pedig nyolc százalékkal. Ezek átlagértékek, a felkapottabb kerületekben (a főváros esetében ez elsősorban Friedrichshaint, Prenzlauer Berget, Zehlendorfot, Mittét és Spandau bizonyos részeit jelenti) 10 százalék fölötti a drágulás mértéke. Bérlőváltás esetén a beköltözőnek számítania kell arra, hogy a bérbeadó akár 20-30 százalékkal többet kér tőle, mint az előző bérlőtől.
Ennek ellenére – nemzetközi összehasonlításban – a német városok még olcsónak számítanak. Egy átlagos méretű háromszobás lakás bére Berlinben 900-1500 euró között mozog. Frankfurtban 1200-1700, Münchenben 1400-2000 euró a tarifa. Ezzel szemben Brüsszelben (ahol több ezer jól fizetett EU-bürokrata hajtja fel az árakat) 1400-2400, Párizsban 1600-2600, Londonban pedig 2500-4200 euró között van az átlagos lakbér.
Vissza német földre: „a megfizethető bérlakások száma vészesen apad” – írta már 2011 februárjában a berlini Der Tagesspiegel. A ZDF televízió idén novemberben sugárzott riportjában pedig több példa volt látható arra, hogy egy-egy meghirdetett, jutányos bérű lakásra száznál több jelentkező állt sorban az utcán Frankfurtban, Kölnben, Berlinben. Feszült a helyzet az egyetemi városokban. Greifswaldban, Lipcsében, Münchenben több ezer fiatalnak nem jut hely diákotthonban, ők a szabad lakáspiacon próbálnak megoldást találni gondjukra. A helyzet azonban elkeserítő. Erre reagálva tüntettek november végén számos német városban fiatalok tízezrei az utcán. Szakértők szerint ha a kormány nem tesz lépéseket a lakáspiaci feszültség enyhítése érdekében, még a társadalmi béke is veszélybe kerülhet jövőre – a parlamenti választások évében.
Erre (is) reagált pár hete mondott beszédében a szövetségi elnök, amikor a kapitalizmus vadhajtásait ostorozta a világméretű válság ötödik évében. Joachim Gauck – egy gazdasági fórum résztvevői előtt – veszedelmes dolognak nevezte „a puszta mohóságot, a mindenáron való többet akarást”. Egyúttal leszögezte: ő maga is tévedett, amikor a szabályozásról, állami beavatkozásról évtizedeken át úgy vélte, hogy „a kevesebb több”. A „csak így tovább” szemlélet tarthatatlanná vált. Minden ember szabad ugyan, ám senki sem szabadulhat a felelősségtől. Ha így gondolkodunk, akkor van esély egy felelős kapitalizmus létrehozására is – vélekedett a német államfő.
